Hogyha Dél-Erdélyben jár az ember, még akkor is, ha székely, nem kerülheti el a római és a dák emlékhelyek meglátogatását. Mi ezen alkalommal Szászváros-hegyeit kerestük fel, és ott két dák várromot tekintettünk meg. Pontosabban a Kosztesd-Várhely (Costesti-Cetatuie) közelében található emlékhelyet és Sarmisegetuzát, amely a Kr. e. I. században, Burebista királysága idején az egyesített dák állam fővárosa volt.
Köztudott, hogy a román nemzeteszme az itteni legendáriumból építkezik. Itt található a dákó-román kontinuitás fundamentuma.
Télen nem túl látványos várromokat látogatni, hiszen a maradványokat befedi a hó. A kosztesdi erődítmény meglátogatásakor azonban szerencsénk volt, hiszen a februári enyhüléskor épp a hóhatár alatt helyezkedett el. Mintegy 500 m tengerszint feletti magasságban található ez a hely.
Rend és UNESCO-védettség
Érdemes tudni, hogy a környék hat dák emlékhelye az UNESCO Világörökség védelme alatt áll. Olyan szimbolikus hely ez, mintha Magyarországon Ópusztaszerre látogatnánk.
Megfelelően karbantartott megyei és községi utakon közelíthetjük meg Kosztesd-Várhelyet.
A tulajdonképpeni várat és a benne lévő települést délről és nyugatról természetes akadályként védte a lombhullató fákkal sűrűn benőtt hegyoldal, amely gyalogszerrel csak nehezen közelíthető meg. Az északi és a keleti oldalon árok és földből kialakított töltés épült, amelynek tetején cölöp-sor és palánk tartotta távol az illetékteleneket. A vár belsejében két lakótorony maradványa található, amelyek alapja kőből, oldalfalai téglából készültek. Az egyik lakótoronyhoz 3 m széles lépcsősor vezet. A feltételezések szerint itt az egyik dák alkirály lakhatott, az objektum maga pedig Sarmiseghetuza egyik „elővára” lehetett, ahonnan a helyőrség képes volt észrevenni az érkező ellenséget és megakadályozni a kisebb létszámú portyázók támadásait.
Látszik, hogy a környező hegycsúcsokon levő további erősségekkel fennált az optikai kapcsolat, füst- és fényjelekkel tudtak egymással kommunikálni.
Ez a vár a Kr. u. 101-102-ben lezajlott dák-római háború során elpusztult. A régészek és a történetírók feltételezik, hogy sebtében felújították ugyan, de a 106-ban bekövetkezett újabb támadás során elpusztult és lakatlanná vált. Építőanyagának egy részét a rómaiak az általuk emelt őrtornyok és erődítmények létesítésekor hasznosították. A közeli Bucsumban található castrum kövei közt találtak innen származó darabokat.
Ötszáz méterrel magasabban – és egy másik évszakban (!) – található a főváros
A „központosított dák állam fővárosa” – ahogy szerették emlegetni a múlt rendszerben – jóval magasabban fekszik Kosztesd-Várhelytől. A „királyi” Sarmiseghetuza innen mintegy 29 km. Pontosabban a várromhoz vezető szerpentin előtt levő őrház sorompója található ekkora távolságra. Onnan még 2 km-nyi aszfaltút következik, majd újabb sorompó, amely mellett – baloldalt – rendezett és biztonságosan kialakított parkolóhely.
A látogatók innentől kezdve kizárólag gyalogszerrel közelíthetik meg a romokat, ahol minden évszakban 24 órás ügyelet és orszolgálat van, téli és nyári látogatási renddel.
Rövid, mintegy 1 kilométernyi gyaloglás után érkeztünk az őrség és a múzeumi személyzet bódéjáig. Valamilyen őrző-védő szolgálat két munkatársa, két múzeumi alkalmazott és két hegyimentő-csendőr teljesített szolgálatot. Tehát a lenti őrrel együtt, műszakonként minimum 7 személy „védi” Sarmiseghetuza várát.
szakszerű tudományos eszközökkel a várat – sok kárt okoztak itt is a
‘kincskeresők’
Amikor a jegyárusító fülke elé értünk, az okostelefon pontosan 1000 méteres tengerszint-feletti magasságot mutatott. Ez szerencse is volt ugyanakkor, mert itt szépen visszaértünk a télbe, s a -2 fokos hideg elég volt arra, hogy keményen tartsa a letaposott hóréteget, így biztonságosan körüljárhattuk az egykori főváros több hektárnyi területét. Ha leléptünk a kitaposott nyomvonalról, azonnal belesüppedtünk a térdig vagy olykor azon felül érő hóba. – Télen nem túl erős a forgalom – mondta a Hunyad Megyei Múzeum szakembergárdájához tartozó hölgy, aki éppen ügyeletes volt -, úgyhogy nem tudunk belépőjegyet adni, mert még nem érkeztek meg a következő szezonra érvényes tarifák…
Ily módon kedvezményesen, azaz ingyen járhattuk be a területet. Nem kértünk külön hangos-tájékoztatót – magyar nyelvű nem is volt -, az elég sűrűn kihelyzett tájékoztató-táblák és a térképek bőven elégségesek voltak… Ingyen léphettünk be, de azért egy pillanatra sem maradtunk magunkra, az egyik őr, talán maga is késői dák-ivadék – úgy 50 méteres távolságból – mindvégig diszkréten követett.
Először az egykori vár területére érkezik az ember, majd úgy 100 m után következik az a két plató, ahol egykor a szentélyek helyezkedtek el, aztán a déli és a keleti oldalon – a majd’ két évezred során újra „beőserdősödött” területen -, többtucatnyi kis teraszon voltak a fővároshoz tartozó polgári lakónegyedek.
Több ezer embernek biztosított életteret ez a hely, amely az akkori időkben, a késői vaskorban jelentős településnek számított. Különböző mesterségek gyakorlására utaló leletek, malmok, gabonatárolók nyomai kerültek felszínre az ásatások során. A vár falai és a szentélyek andezitből és mészkőből épültek. Itt találták a DECEBALUS PER SCORILO (Decebalus Scorilo fia) felirattal ellátott kerámiatöredéket is.
Fontos elem, nagy szaktudásról árulkodik az a vízgyűjtő és -vezető rendszer, amelyet az őslakosok építettek ki. Ihattunk a kétezer éve idevezetett forrás vizéből. Valóban volt némi megmagyarázhatatlan szakrális kisugárzása a helynek.
A rómaiak 106-ban elfoglalták Srmiseghteuza-Regiát, használták is az erődítményt, de Dacia, mint római provincia székhelye nem itt, hanem a légvonalban mintegy 90 kilométerre elhelyezkedő Ulpia Traiana Sarmiseghetusa nevű telep körül kialakított városban jött létre.
A történeti hagyomány, mint turizmust generáló tényező
Ez a környék, a hat várrom és a több tizer hektárnyi védett terület turisztikai szempontból igen fontos területe a megyének, de jelentőségével jóval túllép a régión, hiszen országos és nemzetközi vonzereje is van. Évente turisták tízezreit képes az úton-útfélen gerjesztett és célzott idegenforgalmi marketing révén idecsábítani.
A rengeteg állami és Európai Uniós pénz hatása jól meglátszik az egész környéken. Miközben Szászváros és a körülötte fekvő néhány falu eléggé lehangoló látványt kelt, ahogy közeledünk a kapuval is megjelölt zónához, jól látható, hogy itt valós „iparágak” telepedtek a hagyományra.
A vidéki Romániában szokatlan módon – viszonylag – igényes panziók kínálják szolgáltatásaikat, szabdtéri színpadok, kempinghelyek jelzik, hogy nyaranta nagy élet zajlik itt. Akár a történelmi emlékhelyeket, akár a táj szépségeit nézzük, egyszerű gyalogtúrázók is több napra elegendő programot tervezhetnek és valósíthatnak meg, ugyanakkor látni, hogy sportolásra szintén rengeteg alkalom kínálkozik.
udvarán legelésző birkák a mioritikus környezetben
Jól bánnak a tájjal
Míg másutt – majdhogynem egész Romániában – mintha nem tudnának mit kezdeni az épített örökséggel és az ajándékként kapott természeti szépséggel, ezen a vidéken azonban úgy élnek, úgy gazdálkodnak, hogy látszik: minden egyes négyzetméternek tulajdonosa van.
Láttunk szép tanyákat, gondosan karbantartott kaszálókat és legelőket. És mintha itt életben maradt volna egy olyan tanyavilág, amely őrzi a hagyományos takarmánykészítés és az állattartás fortélyait, de úgy, hogy azokat a gazdák képesek a modern eszközökhöz igazítani. Együttműködik a kézi munka a fosszilis enrgiával és a gépekkel.
Más kérdés, hogy mennyire igaz a dák legendárium, s az mely néphez kapcsolható elsősorban, de jól látszik a szakszerűség, amellyel az állami hivatalok és szervek itt élnek, és a nemzeti brand építésekor minden eszközt bevetnek, s azokat képesek is működtetni.
Tetten érhető az az összhang, amely másutt – mondjuk a Székelyföldön – azonnal csödöt mond, mert egyik-másik össeztevője vagy alkatrésze azonnal kiesik és elromlik, hiszen a politikai vetésforgóval cserélt szakemberek és felelős vezetők soha nem találják vagy nem alkalmazzák a szükséges összetevőket és a megfelelő „kulcsokat”.
Valamit valamiért.
Itt érdemes a következetességet fellelni és odavinni, felmutatni ott, ahol döcög a fejlődés és jelentős a kincstári rosszindulat is. Hátha…
A szerző felvételei.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport