A csíksomlyói kegytemplomban bemutatott szentmisével és az azt követő ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a Márton Áron Emlékév. A boldog emlékezetű Márton Áronra való emlékezést Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári főegyházmegye vezetője jelentette be.
Még múlt év végén, karácsony előtt nyilatkozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, hogy Márton Áron püspök személye nemcsak az erdélyiek és a katolikusok számára fontos, hanem emberi és főpapi magatartása példaértékű minden magyar ember számára. Ebben az esztendőben Kárpát-medence szerte különböző világi és egyházi programokkal kívánnak megemlékezni Márton Áron püspökké szentelésének 77. és születésének 120. évfordulójáról.
A püspökké szentelés 1939. február 12-én történt, úgyhogy ma erre a napra emlékeztünk a kegytemplomban, ugyanakkor paptársak köszöntötták utódját, Jakubinyí érsek urat, aki holnap, február 13-án tölti be 70. életévét. Jakubinyi érsek úr ünnepélyes és hivatalos köszöntésére egyébként szombaton, február 13-án kerül sor Gyulafehérváron, kiegészülve egy zarándoklattal, amely meglátogatja Márton Áron kolozsvári szolgálatának állomáshelyeit és csatlakozik az érseki székesegyházban gyülekező tömeghez.
A szentmisét követően a Szentegyházi Filharmónia együttese koncertezett. Olyan alkalomhoz illő válogatást mutattak be széles és értékes repertoárjukból, amely szorosan kapcsolódik a katolikus egyházhoz, illetve Márton Áron szellemiségéhez. Vallásos énekek, katona- és munkásdalok hangzottak el, illetve Ferenczes István költő Márton Áron püspöknek ajánlott versének megzenésítése is elhangzott. Zenéjét szerezte Fr. Márk József OFM.
(1996)
Itt megtekinthető az Élő Székelyföld Munkacsoport felvétele:
Csíkszeredában az ünnepségsorozat délután a csíkszeredai Gimnázium MAGtár termében szervezett gálaműsorral folytatódott, alkalomhoz illő kórusművek és versek hangzottak el, majd megnyitották a püspök életútját bemutató kiállítást, amelyet a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója, Lázár Csilla állított össze.
Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton Fotó, video: Farkas Antal