Huszonegyedik alkalommal díjazta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány azokat az írókat, akik idén töltötték be 70. életévüket, ugyanakkor átadták a Hídverő-gyűrűt is, amelyet azok a határon túli személyek kaphatnak meg, akik szerepet vállaltak az erdélyi irodalom felkarolásában.
Szombaton este a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István-termében gyűltek össze az írók és irodalompártolók, barátok, hogy meghallgassák a díjazottak laudációit és együtt örüljenek az ünnepeltekkel.
Az előre meghirdetett program kissé módosult, Gálfalvi Zsolt súlyos betegség miatt nem lehetett jelen, így öccse, György, aki szintén a kuratórium tagja, vállalta a moderátor szerepét.
Az első mondat legyen az elégtételé – fogalmazott Gálfalvi György, hiszen huszonegyedszer gyűlnek össze az EMIA rendezvényén. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben megpróbáltak eleget szándékuknak, éspedig annak, hogy éreztessék jelenlétüket egy régió, egy nagyobb területnek az életében is, ugyanakkor megpróbáltak visszhangot teremteni annak, ami mindannyiuk életét meghatározta: az erdélyi magyar irodalomnak.
„Az erdélyiséget soha nem értelmeztük leszűkítettnek, a felfogásunk az volt, amit Babitstól tanultunk: magyar irodalom csak egyetlen egy van, egyetlen föld, amelynek termőtalaja a magyar nyelv. A termést pedig egyetlen helyre, a magyar irodalom szénásházába hordjuk” – mondta Gálfalvi.
Lőrincz György házigazda szerint az Isten rendelte így, hogy a programban számtalan változás történt, ezért Gálfalvi Zsolt mellett Bölöni Domokos és Pomogáts Béla sem lehetett jelen. Pomogáts Béla, az 1956-os magyar forradalomról szóló írásának részletét Bálint Tamás költő olvasta fel.
Egy bennfentes kívülálló
Bölöni Domokos idén töltötte be hetvenedik életévét, munkásságát Zsidó Ferenc méltatta, aki szemtől szemben szeretett volna elmondani néhány dicsérő szót a díjazottnak, ám reméli, hátha majd az éter eljuttatja hozzá is ezeket a gondolatokat. „Sosem szerettem azokat az embereket, akiknek az egója nagyobb, mint a tehetségük. Bölöni Domokos esetében éppen ennek fordítottjáról beszélhetünk, ő szerényen magát amolyan félig kívülállóként határozta meg az irodalmi prérin, holott valami nagyon fontosat tud az irodalomról. Például azt, hogy az irodalom nem olyan fontos dolog, de persze, azért mégis, és azt is tudja, hogy az íróságot nem kell olyan nagyon komolyan venni, mert abból még baj is származhat. Ha viszont kellőképpen lazán veszi, még elsülhetnek jól is a dolgok. Ahogy végignézünk Bölöni írói pályáján, az tűnik fel, hogy nem próbálta magát felküzdeni az élbolyba, inkább megmaradt a fedélközi félárnyékban, ahol szépen hűsölt, azt is mondhatnám, hogy kívánatossá tette ezt a félárnyékot mások számára is, míg az élenjárók ott lihegtek a napsütésben, olykor megerőltetve magukat. Bölöni csak elmesél néhány történetet zsigerből, lazán, a történet és a mesélés kedvéért. Sztorizik. Legtöbbször humorosan, groteszken, játékosan, összekacsintósan. Olykor úgy tűnik, hogy Bölöni nem tud, vagy nem akar komoly lenni, nála a magasztos egykettőre bagatellbe fordul, a szent pedig profánba. Ezért van, hogy egy Bölöni írás sosem fekszi meg az olvasó gyomrát, viszont mindig jólesően hat. Ő le tudja kötni, el tudja szórakoztatni az olvasóit. Egyedi hangot alakított ki Bölöni, az biztos. Nem figyelt irodalmi kánonra, a dorgáló kritikusokra sem, csak a témáira, a hőseire, stílusát végeredményben ezek határozták meg” – fogalmazott a méltató.
A székelyudvarhelyi írót Egyed Péter méltatta. „A hetvenéves Lőrincz Györgyöt köszöntjük ma, akit nem kell különösebben bemutatnunk a székelyudvarhelyi közönségnek, hiszen ha máshonnan nem is, de ismerhetik a város művelődéséért évtizedeket át oly sokat tevő közigazgatási szakemberként és elkötelezett művelődéspártoló polgárként. Támogatta és szervezte a rendezvényeket, idehozta Magyarország jeles íróit. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány fennállásának két évtizede alatt annak alapító elnökeként óriási munkát végzett, köszönet érte” – mondta Egyed Péter, majd az író munkásságáról beszélt.
Lőrincz György legújabb, Bécs fölött a Hargitát című regényéből olvasott fel, amelyet elmondására hivatkozva már három éve ír, s amelyből részleteket már több erdélyi és magyarországi folyóiratban közölt.
Fő- és mellékállásban Erdély irodalmáért
Végezetül átadták a Hídverő-gyűrűt annak a Csapody Miklós irodalomtörténésznek, aki évtizedeket keresztül erősítette az együvé tartozást a határon inneni írókkal, komolyan, „főállásban” és folyamatosan foglalkozott az erdélyi irodalommal, illetve az itteni irodalom jelenségeivel.
Kántor Lajos laudációjában kiemelte, Csapody Miklós a legjobb filológusok közé tartozik, Ilia Mihály tanítványaként tizenhárom év nagypolitikai pályafutását lezárva visszatért az irodalomtörténet-íráshoz, a magyar irodalomhoz.
A gálaműsor közönsége – a szerző felvétele