Pávai István folklorista legújabb kiadványa több évtizedes, következetes kutatómunka eredményeit összegezve, magyar és angol nyelven mutatja be Székelyföld egyik legkisebb tája, a Sóvidék népzenéjét, zenés-táncos szokásait. A DVD-ROM gazdag hangzó- és dokumentumanyagát kiegészítő nyomtatott szövegben színes történeti források, interjú-részletek és visszaemlékezések hozzák elérhető közelségbe azt a világot, mely a folklorista tárgyilagos szemléletében sem más már, mint „a 20. század első felében virágkorát élt sóvidéki zene emléke”.
Ez a lírai megfogalmazás nem idegen a kiadvány koncepciójától, mi több, a szerző kezdő vallomásával is találkozik. A bevezető fejezetben Pávai István az életét, hivatását meghatározó sóvidéki kapcsolataival indít, s a kötet szövegének szakmai textusain belül is több ízben felerősödik a személyes emlékek, vagy a saját megfigyelések szerepe. A szerző munkáit méltatók gyakran emelik ki a folklorista élet- és élményszerű írásait, emberközeli tudósi habitusát, s ez A Sóvidék népzenéje esetében még inkább érvényre jut. És úgy érvényesül, hogy közben a hiteles, szakmailag megalapozott képet nem torzítja – pedig a szeretett tájakról, témákról, a tágabb szülőföldről, a gyermekkori élmények színteréről a tudósnak (is) nehéz elfogulatlanul fogalmazni. A személyes tér csak gazdagítja a szerző jelen kötetét, mely, akárcsak Pávai István eddigi publikációi, kiadványai, internetes és hordozóanyagon elérhető adatbázisai, a kritikai szemlélet és az átlátható struktúrák jegyében készült.
A Sóvidék népzenéje a szerző szándéka szerint nem monografikus kiadvány, sem pusztán egy DVD-melléklettel illusztrált könyv. Bemutatását a nyomtatott kötettel kezdjük, melyben a fejezetek szövegét – a rövid kutatástörténettől az éneklés-rigmus-mondóka triászán át a hangszeres muzsika és tánc alkalmai, a hangszeregyüttesek, a tánckészlet és a naptári év szokásaihoz kötődő zenék leírása tartozik ide – fényképek, impozáns jegyzet-apparátus, szakszerű bibliográfia és kétnyelvű (magyar-román) helységnévmutató követi.
A terület folklór-emlékeit kutatók és eredményeik vázlatos összegzését követően hiánypótló, a Székelyföldre vonatkozó népzenei szempontú tájbeosztást közöl Pávai, melyben – mintegy a további gyűjtő- és feldolgozó munka irányát is megadva – jelzi a „fehér foltokat” például a Békás vidéke, Felső- és Alsó Háromszék, Marostere/Marosmező, vagy Szováta esetében. A sóvidéki rész ismertetésének felvezetésében egy tömbben, majd később több helyütt is megjelenik a dallamok történeti, a műzenéből való beszivárgásának kérdése, az új stílusú népdalok, műdalok átkerülése a lakodalmi repertoárba a 20. század elején, ezzel is tágítva a terület dallamkincsére vonatkozó adatok szemléletét.
A szerző aprólékos, a legkisebb egységekben is tartalmat, összefüggést felfedező irányelvei a sóvidéki népi- és tánczene elemeinek bemutatásakor is érvényesülnek, helyet kap így a rigmus, a mondóka, a dúdolás, a „sziszire táncolás” (a táncdallamok füttyszóval való megszólaltatása), vagy akár a falusi dobosok szerepköre és a pásztorok kürtjeleinek említése.
A hangszeres zene és tánc alkalmai, majd a hangszeregyüttesek bemutatása Pávai István már korábban megfogalmazott, komplex folklór-kutatói szemléletének megfelelően a népi tánczene funkcionális, tartalmi és formai oldalait egymással összefüggésben feltáró rendszerben történik. Sóvidéken hegedű-cimbalom-bőgő összetételű zenekarok muzsikáltak – ez volt különben a hagyományos népi zenekari forma a Székelyföldön. Az együttesek ismertetése révén Pávai új adatokkal szolgál a muzsikus-dinasztiák, a múlt század népi zenész-egyéniségeit, vagy egyes hangszerek (például a cimbalom meghonosodását) illetően. Az alkalmi együttesek, a hagyományos zenekar bővített változatai, majd ezek megszűnései, a városi cigányzenekarok és a polgári hatások is megjelennek a szövegkorpuszban.
Pávai igényessége, mellyel a cigányzenekarok, a félhivatásos muzsikusok tevékenységét, a 19. század végi – 20. század eleji sóvidéki fürdőélet zenei repertoárját, vagy a hangszert oktató értelmiségiek kezdeményezéseit is figyelemmel kíséri, szélesebb horizontot tár a kistáj (nép)zenei emlékeit keresők elé. A sóvidéki tánckészlet ismertetésében is ugyanez a kiterjesztett, történeti szemlélet érvényesül. Pávai István tánctörténeti hivatkozások és analógiák figyelembevételével tisztázza a terminológia kérdéseit, így például a féloláhos vagy a csűrdöngölő esetében, nyitva hagyja azonban a csűrdöngölő-revival dilemmáját. Az erdélyi tánczene elismert kutatója, a hazai táncház-mozgalom aktív szereplője ebben a kötetében is kiemelt fontosságot tulajdonít a táncnak és tánczenének, nézete szerint ugyanis ez a „túlélőbb műfaj” nagy szerepet játszik a térség identitásában.
A Példatárban alkalomhoz nem kötött szövegműfajok, a naptári év szokásai, a munkaalkalmak, az emberélet fordulói, táncok és zenei műfajok szerint is lehet keresni 2996, a dallamváltozatokat is jegyző példa között. A Dallamcsoportok címkében való eligazodást segíti a magyar népzenekutatásban használt terminológia ismertetése, mely rövid leírásokkal is értelmezi a kategóriákat. A zenei szempontú keresési feltételek alapján a nem strófikus dallamoktól az új stílusú és formájú nép- és műdalokig lehet a példák közt kutakodni. A Keresés menüpontban a sóvidéki népi zene dallamtárában jelzet/forrás/publikáció, szöveg, megnevezés, adatközlő, előadásmód, gyűjtő, település és a gyűjtés időpontját megadva is barangolhat az érdeklődő. A Képek címke legördítésével a kötet szövegében szereplő adatközlők fotói mellett gyűjtők, zenekarok, néhai sóvidékiek mellett cigányok portréi, a szokások, munkaalkalmak, színpadi tánc és zene, a polgárosulás pillanatai, valamint a települések és a kistáj archív és új felvételei szemlélhetők. A Filmek alatt pedig dokumentumértékű felvételek találhatók parajdi, alsó- és felsősófalvi, valamint korondi táncosok és népi zenekarok előadásában. A Dokumentumok menüpont nem csupán az etnomuzikológusok számára nélkülözhetetlen forrásokat, hanem értékes, a kistáj és lakói történetéhez, a szokás- és tánckultúra kutatásához kapcsolódó adatokat tartalmaz a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, magángyűjtemények anyagai és különböző publikációk felsorakoztatásával.
Pávai István népzenekutató,
egyetemi tanár
A kiváló folklorista, az erdélyi dallamok elő-és utóéletének történetét ismerő, szülőföldje vonzáskörzetének muzsikáját érző zenész és értő tudós hiteles adatai mellett újból hangsúlyoznám a személyes tér jelenlétét. Pávai István nem csak gyűjtött a Korond vize és a Kis-Küküllő felső völgye földrajzi egységében, hanem adott is a sóvidéki közösségnek. Megénekeltetett, táncra bírt adatközlőitől a passzív emlékanyagot is előcsalogatva Székelyföld egyik legkisebb tájának változatos népi zenéje és táncmuzsikája kerül karnyújtásnyira kiadványában, s a történeti források, interjúk, fénykép- és hangfelvételek rendszere és értelmezése mellett nem csupán a gyűjtők vagy énekes közlők, hanem a rég elnémult sóvidéki zenészek és táncosok portréi is felsejlenek. Néhai Paradica Mihály felsősófalvi muzsikus történetéhez, emlékéhez immár az is hozzátartozik, hogy „1989-ben Nyicu temetésekor a művelődési ház elé hangszórókat tettek ki, és lemezjátszóról lejátszották azt a hanglemezt, amelyet 1987-ben jelentettem meg a zenéjükkel. A falu népe ekkor figyelt fel erre a hanglemezre, és a helyi boltban több százat kellett rendeljenek (…).”
A Sóvidék népzenéje kiadvány komplex szemlélete, gazdag adatbázisa többféle olvasatot tesz lehetővé. A mellékleten a Sóvidék népi muzsikájának jelenleg elérhető teljes archív anyaga kereshető, tanulmányozható a hang- és videófelvételek, valamint a kottás, szöveges lejegyzéseket böngészve. A sóvidéki gyűjtések tudományos feldolgozásakor a szerző nem csupán a tánc vagy a hangszerek-hangszeregyüttesek oldaláról vizsgálja a témát, hanem a történeti rétegek, a funkcionalitás, a folklór-revival/survival kérdéskörét vagy a muzsikus-egyéniségek, értelmiségiek, félhivatásos zenészek szerepét is befoglalja értelmezésébe.
Ért és megértet Pávai István, aki így Székelyföld egyik jelentős kistája, a Sóvidék népzenéjének állít méltó emléket kiadványával. Az olvasónak-hallgatónak csak az a dolga, hogy elmerüljön ebben a gazdag tárházban: örvendjen az ismerős dallamoknak, neveknek, tájnak, tanulja a régi-újat. Emlékezzen.
A címkép a kötet borítója – Pávai István: A Sóvidék népzenéje/The folk music of Sóvidék. Hagyományok Háza – MTA BTK Zenetudományi Intézet, Budapest, 2016. 258 olda + CD-ROM. (A borítón: Paradica Mihály „Nyicu” (hegedű), Felsősófalva, 1978.)