Hála Istennek nem folyik vér a hazai utcákon, de a többi összetevő felismerhető. Mintha a politikai, az „erkölcsi”, a vallási célok mutatkoznának, s a kiválasztott áldozat nem véletlenszerű, hanem nyilvánvalóan a másodrangúnak tekintett állampolgárok rétege – történetesen a magyar közösség tagjai -, akiket igyekeznek ellehetetleníteni, megalázni, vegzálni feszt, olyannyira, hogy a helyi és országos politikába választott képviselőit, az önnön kebelükből való kevésszámú elöljárót és hivatalnokot, egyházi vezetőket folyamatos ellenőrzés és megfigyelés alatt tartják, bűntetik, „előjogoktól” fosztják meg őket. És olyannyira a szennyes média előtérében történik mindez, hogy „robbantás-szerűen” hat a kisebbségiek körében.
Közben a nagyobb tömeg, a többség manipulálandó köznapi egyedeiben azt a látszatot keltik, hogy ezek az ilyen-olyan származású román állampolgárok igencsak veszélyesek, s messzemenően megérdemlik, hogy a „törvény” kíméletlen szigorával sújtsanak le rájuk, hajnalban, akár ágyból, párnák közül, asszonyaikról rángatva elő őket, ha másképp nem lehet. A média küklopszai pedig ezt a torz képet fröcsögik szavak szennyáradata kíséretében kameráikkal tova, el egészen a többség asztaláig, akik, bár folyton magyar „veszélyre” ébrednek, de fellélegezhetnek, hogy cerberusnak álcázott, állami zsoldon táplált, símaszkos eljárók ideiglenesen mégiscsak hárították a bajt.
Manapság nagyon könnyű feketének mutatni a fehéret és a fehért setétnek. A végső cél – nyilván – kimondatlanul is az, hogy mindent el kell követni, hogy az egy és oszthatatlan, homogén és örök nemzetállamból ezek a kutyafejűek, Árpáddal jött „senkik” elkotródjanak. Áttételesen ugyan, de az üzenet minket céloz.
Pedig a nép eléldegélne. Egyik a mással jól kijönne. Mindig létrejön az ember és ember közötti párbeszéd, a munkán, a hiten, a becsületességen alpuló felebaráti cimboraság. Hogyha hagyják.
Vajon miféle ország, miféle Európa ez, ahol a multinacionális vállalat román anyanyelvű rabszolgája még azzal sem tiszteli a gyarmatosító boltjába betérő magyart, hogy anyanyelvén kérdezze, szivélyesen, kereskedői, okosan leereszkedő, már-már baráti modort használva köszönje meg, hogy nehezen megszerzet fillérjeit épp ott költi el? Miféle ország ez ebben a furcsa Európában, ahol országgyűlési képviselők nem átallanak olyan törvényt kezdeményezni, amely betiltaná a gettónyelvet, a magyart? Tán még kiíratná a falakra is, hogy: Este interzis a scuipa pe podea! Vorbiţi româneşte!/ A földre köpni tilos! Beszéljenek románul!
Valakik folyton segítenek torzítani. És a valakik feljebbvalói nem vágják ki munkahelyeikről – mint a taknyot! – a habzószájúakat, hanem dicsérik és dédelgetik, ha lehet, olykor pár garassal biztatják is. Inkább missziós-tudatot és -feladatot osztanak ki rájuk, szent, római és aljasan hazug árja-mentalitást.
A kitüntetéseket pedig kéretik bevinni – üzenik –, leadni az állami raktárba, hogy újraöntött vagy csak átfestett változatban azt egy igaz áfa-csaló, szubvenciókat magánzsebbe térítő „hazafi”, vagy egy-egy visszaeső köztörvényes mellére tűzhessék, aki immár bizonyíthatóan eurómilliókat lopott.
Szóval: ez onnan jön. Fentről. Bentről. Olyan pozícióból, ahol az 1989 előtti szellemiség él tovább, s ahonnan felülírható, eltörölhető, tetszés szerint torzítható az utóbbi negyedszázad, mint gumiparagrafusokkal az igazság.
Még csak meg sem történt, ki sem beszélt lázálom a demokrácia, s annak nincsen, nem lehet kisebbségi vetülete a latin bazaltban. Jos Tőkés! Afară cu ungurii din ţară!/ Le Tőkéssel! Kifelé a magyarokkal az országból!
Ötmillió ügyes ember húzott el innen melegebb vagy normálisabb vidékre. A honn maradt egymillió mesterember és paraszt kényszerűségből éhbérért vegetál, s rajtuk a másfélmilliónyi csinovnyik, legalább ugyanennyi közszolga, a kétmilliónyi kiskorú és a hatmilliós nyugdíjas tömeg terhe, melyet vinni kell.
Kevesen maradtunk, s kevesek az igazak köreinkben. Egyáltalán nem biztos, hogy mi, itt, e lagúnában a nemzet java lennénk. Ennyi haszonlesővel, s báránybőrben rejtőző dúvaddal, alig-alig viselhető a létezés terhe ebben az amúgy gyönyörű országban. Fogyunk. Butulunk. Szegényedünk. Nemzetiségre való tekintet nélkül.