![Ki a terrorista?](http://archivum.eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2021/12/769_Csaba_testver2.jpg)
Sorba álltam egy üzletben, egy néni is ezt tette az unokájával. A csetepaté kezdetét nem láttam, csak arra figyeltem fel, hogy a 4-5 éves kisfiú elkezd toporzékolni, majd csapkod a kezével, ütni kezdi a nagymamát, aztán sípcsonton is rúgja. És csak bántja büntetetlenül, felnőtt emberek gyűrűjében az idős asszonyt, aki egyik legközelebbi rokona, s talán az egyetlen, aki törődik véle…
Gondolkozzunk csak el, vajon hol kezdődik a terrorizmus?!
Beszélgetés közben kiderült aztán, hogy ők büszkék arra, ha egyik-másik tanárukat kigúnyolhatják, szívatják, sokszor szemtől szemben ki is kacagják.
Szomorúan néztem őket, majd azt mondtam nekik, hogy igazából ők is terroristák!
Kis Szent Teréz szerint nincs kis vagy nagy jótett, csak kis szeretet és nagy szeretet van. Sajnos, fordítva is igaz, nincsen kis és nagy terrorista, csak gyűlölet van, harag van, amely arra indít, hogy embertársamnak ártsak, fájdalmat okozzak. A gonosz léleknek nincs keze, lába, nyelve, ő azt szeretné, hogy én gondolkodás nélkül az ő szolgálatába álljak, átengedjem nyelvemet, hogy általa rosszat mondhasson testvéreimről, ő azt akarja, hogy az én kezem által üssön, az én lábam által rugdossa az általa megvetett és rossznak tartott világot!
Vajon azok a jó szándékú fiatalok-e akik szétverték Ukrajnát, Líbiát? Vagy azok akik a párbeszéd helyett lángba borították Szíriát, az egész Közel-Keletet? Vajon ők kinek a szolgálatában állnak, ki mozgatja az ő kezüket, nyelvüket, fegyvereiket?
Gyermekként sokszor égő fájdalommal tanultam meg, hogy milyen messze van a legszebb szándék és az elvégzett munka végeredménye.
Emlékszem, hogy nagyapámmal egy kora tavaszi napon, az erős tél, a hatalmas csíki hó által megrongált kerítést akartuk újralécezni. Gyermeki tettrekészséggel, örömmel álltam neki én is a munkának. Csattogott a kalapács, szegeltem ezerrel, de sajnos újból és újból a szeg feje mellé ütöttem, hol a deszkára, hol az ujjamra, közben a szeg az én iparkodásomnak fittyet hányva, hol erre, hol arra görbült el. Bölcs öreg, kedves nagytatám mosolyogva nézett, majd bátorítva annyit mondott, fiam nem jól állsz, látod a huzat elcsavarta a szeget… Aztán mikor meglátta, hogy forgolódva, gyermeki naivságomban próbálok a szélnek háttal fordulva dolgozni, akkor jó kedvvel, vidáman kacagott, majd újból megmutatta, hogy hogyan kell néhány mozdulattal beverni azt a fránya szöget… Nagyot nyeltem, de délután mikor már senki nem látott, vettem egy doboz szeget és egy deszkát, majd egész délután vertem be egymás mellé őket, addig míg pontosan, sorba nem álltak úgy, ahogyan nagyapámtól tanultam…
Nem könnyű az álmaink szintjére emelni világunkat, a realitást, melyet nem a szándék, hanem a tettek formálnak… Estére nem sok bőr maradt az ujjaimon, de azon a napon nem csak szegezni tanultam meg, hanem megtapasztaltam saját korlátaimat is, megtanultam, hogy nem elég a jó szándék egy szeg célba juttatásához, nem elég az akarat, hanem több kell, tapasztalat, higgadt bölcsesség, ügyesség, kemény és kitartás… Mérgemben sírva, sajgó ujjakkal tanultam meg tisztelni mások munkáját.
A nagy igazságot: magunkat szándékaink alapján, másokat tetteik alapján ítéljük meg!