Csak egészség legyen…

… s a többi telik, használjuk lépten-nyomon az elkoptatott közhelyet. Mi tagadás, mindent meg is teszünk érte. Hiszen egészségünk a legnagyobb kincs. Munkánál, gyereknél, házastársnál, talán még az életnél is fontosabb. Egyenesen vallássá lépett elő. Istenítjük az egészséges életmódot. Mindent megteszünk a kényelmes életérzésért, a higiénia érdekében.

A jól ápoltság, a fittség, a változatos étrend nemcsak egészségesebb színben tűntet föl, s mutatja a külvilágnak, mennyire törődünk testi-mentális harmóniánkkal, hanem jó közérzetet biztosít, növeli önbecsülésünket, s naná, hogy trendibb.

Korunk embere már attól sem ódzkodik, ha ezért fogyóznia kell, géndoppingolja magát, vagy százezreket fizet plasztikai sebészeknek. A műkörmökről és tetkókról most ne is beszéljünk. Mindeközben mérgezzük magunkat a divatos étrendkiegészítőkkel, ajzószerekkel, cukor- meg kalóriamentes nassolni valókkal, s órákig lájkoljuk a közösségi oldalakat, nyomkodjuk az érintőképernyős  kütyüket, csúcsra járatjuk a testi élvezeteket, vágyaink, ösztöneink szolgahű kiszolgálói lettünk. Mert, hisz megérdemeljük.Kivörösödött szemmel bámuljuk a képernyőt, netán végigbulizzuk az éjszakát, a délelőttöt meg átalusszuk. És csodálkozunk, hogy aznap nem vagyunk jók semmire…
 

Az Egészségügyi Világszervezet 2014-es felmérése szerint a 19 év feletti lakosság 9 százaléka, jelenleg Európában mintegy 60 millió ember cukorbajos.  De sebaj, iszunk koffeinmentes kávét zaharinnal, tejszínmentes cappucinót, s az inzulin-tolerancia kipipálva.

Néhány éve anyaországi  kirándulók lepték meg István bát gyergyói tornácos házánál. Barátomnak köszönhetően sokukban rögzült az elhangzott párbeszéd.

Íme:

– Hány éves István bácsi?

– 81.

– Mikor volt orvosnál?

– Én soha. Igaz, eccer jártam arra, mikor az egyik fogam lógott, a felcser kihúzta.

– Gyógyszert szed-e?

– Nekem inggomb nem kell.

– Mit eszik?

– Ami van. Pityókát, tejet, túrót, tojást, puliszkát. Még húst es szoktam eccer-eccer. Most es fő egy darab az üstben.

– Mit főz belőle?

– Hát húslevest.

– Boltba szokott-e járni, vásárolni?

– Én nem. A leányom hoz minden héten egy kenyeret, meg ami kell, cukor, olaj, liszt, amit nem tudok megtermelni.

– Tévéje van-e?

– Nekem minek? Nincs üdőm nezni.

– Nem unalmas így a nagy csend?

– Hogy vóna. Engem nyugtat. De van egy rádióm es.

– Mit szokott hallgatni?

– Hát az üdőjárást…

– Mikor fekszik le?

– Amikor bésetétedik.

– Mikor szokott felkelni?

– Hát amikor kivirrad.

Talán megmosolyogjuk a bácsi egyszerűségét, ugyanakkor az általa mondottak életbölcsessége nem igényel kommentárt. 

Hála a sokféle modern betegségnek, a nyugati jólét szertefoszló illúziójának, mintha elindult volna egy jótékony fordulat egészségünk újbóli felértékelődése, megbecsülése felé. Mintha kezdenénk visszatalálni az Isten által teremtett szép világ egyszerűségéhez, tisztaságához. Nyilván ezt is meglovagolja a biznisz – lásd a patikák pontgyűjtő kártyáit, a csodaszerekkel házaló homeopátiás ügynököket, a bulvárlapok életvezetési, egészségügyi tanácsait, stb. –, de a városias életvitelben mindenképpen üde színfolt a sok sétáló, bicikliző, természetbarát embertárs látványa.
 

Csak éppen azt ne tévesszük szem elől, mi a fontos, és mi a legfontosabb? Tartsuk meg a helyes arányérzéket, ne essünk a végletek csapdájába. Mert már a nagy görög filozófus, Pláton emlékeztet: „állandóan aggódni az egészség miatt, maga is betegség”.

Amikor egyéb beszédtémánk már nincs, csak:„hogy szolgál az egészséged, mitől fogytál, vagy nem fogytál”, amikor  naponta többször is mérlegre állunk,s már a vegetáriánus étrend is hízlal, amikor az egészségmániától egyre boldogtalanabbak leszünk – hiszen kényelmünket sem adnánk fel –, akkor már diéta-mazochistákká,  a fitnesz-kultusz őrültjeivé válunk.

A betegségtől való félelmünkben megkergülve, folyton magunk körül forgunk, s az évtizedek alatt összekuporgatott nyugdíjat valóban a patikákra fogjuk költeni. Deszka-hassal, ráncfelvarrott zombikként depresszió fog környékezni, önmagunk árnyékaivá süllyedünk, ráadásul a Teremtő Isten akaratával is szembemegyünk.
 

 

Az ember többre hivatott, minthogy egészségét istenítse. Az egészség-betegség egyformán ajándék, adomány, a testnél magasabbrendű értékek szolgálatának az eredménye, Isten áldása. Amikor beleadtuk az „önrészt”, haszonélvezői is lettünk.

Ha a lelkünket (nem a pszüchét, vagy a szellemet…) nem kúráljuk, testünk is belerokkan. 

De a betegség sokmindenre meg is taníthat.

Terápiás eszköz lsten kezében, mely az igazi javunkat szolgálja. Szemléletváltásra késztet: mit vittünk túlzásba, mit hanyagoltunk el. Sőt az egészséghez vezető út állomása is lehet. Nem érdemes sem gyógyszerektől, sem újdonsült tudományos praktikáktól várni a földi élet örök elixírjét. Csak Attól, aki megadhatja. Őt istenítsük, senki mást.

www.peterpater.com

Sebestyén Péter