Ahogy belépünk a belső udvarra mindjárt az őrszoba (kapus szoba) mellett jobbra egy szép márványtáblát találunk a falon. Mint minden látható helyre kihelyezett emléktábla, ez is azt a célt szolgálja, hogy általa üzenjenek az utókornak, hadd tudják a késői leszármazottak, hogy kik jártak-keltek, éltek-haltak e dombok között, s mivel foglalkoztak köz- és vasárnapokon.
Azt hinné az ember első látásra, hogy az mindig is ott volt, s a történelem viharait könnyedén átvészelte.
Ez nem ilyen egyszerű! Ennek a márványtáblának is megvan a maga sajátos története.
Bizonyára az átadás idején, már 1897. június 26.-án, mert ekkor volt a hivatalos átadás – bár az épületet a Millennium évében használni kezdték – ott díszelegett valahol az épület belső vagy külső falán. Aztán egyszer csak eltűnt. Zavarhatta 1945 után a kommunistákat, hogy Ő császári és apostoli királyi felsége, I. Ferenc József dicső uralkodása alatt készült – a márványtáblának évtizedekre nyoma veszett.
Az 1989-es decemberi események idején – épp vasárnap volt – egyszer csak megcsörren nálunk a telefon a konyhában; a feleségem veszi fel, s mondja, hogy engem keresnek, majd át is adja mindjárt a kagylót. Egy férfi mutatkozott be – sajnos a nevére nem emlékszem -, s közli, hogy a néptanács pincéjében kialakított fűtőházban, a nagykazán háta mögött, zsírpapírba csomagolva ott van egy márványtábla. Mondta, hogy eddig ők titokban őrizték, s most már ránk bizza…
Azonnal felhívtam hívtam Kolumbán Gábort, az átmeneti hatalom helyi vezetőjét, a Nemzetmentési Front akkori elnökét, és közöltem vele a jó hírt.
Valóban ott volt a tábla, csak azt kellett eldönteni, hogy mi legyen vele.
A döntés eredménye: a falon látható.
A Matricagyár munkásai legyártották a felfogató négy díszcsavart, és minden ceremónia nélkül a márványtábla visszakerült az őt megillető helyére.
