– és a románok szégyene… Egy szobor, egy fura mokány ember szobra, amely egy megszállásra emlékeztet.
1918-ban a román hadsereg ellepte Magyarországot (s benne Budapestet), minekutána Károlyi, a köztársaság akkori elnöke, a bolond vörös gróf és Linder Béla, a nem kevésbé bolond hadügyminiszter leszereltette az egész magyar katonaságot.
Az oláh katonák persze kihasználták, hogy Magyarország fejetlenné vált, s loptak-raboltak, ahogy tudtak-bírtak.
A krónikás szerint épp a mai napon, október 5-én van az évfordulója annak, hogy Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megelégelte az őrült pusztítást, s egyetlen lovaglóostor segítségével megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hordák által szervezett kirablását, és a „vitézeket” egyszerűen kizavarta a Nemzeti Múzeumból.
A derék amerikai tiszteletére a 30-as években szobrot emeltek, de a dologból diplomáciai bonyodalom keletkezett, hisz a rablók röstellték – no nem a rablást, hanem azt, hogy egyetlen ember kergette szét őket a híressé vált lovaglóostorral.
Végülis kompromisszumos megoldásként a Bandholtz-szobron a tábornok mintegy eldugva, a háta mögött tartja az ostort.
A második világégés után, valamikor a 40-es évek második felében a testvéri (?) Románia diplomáciai tiltakozására eltüntették a Szabadság térről. Előbb egy szobortemetőbe került a bronzalak, majd az amerikai nagykövet rezindenciájának kertjébe helyezték – végül 1989-ben visszakerült a mai, illetve a régi helyére.
Emlékezzünk ma tisztelettel a néhai amerikai tábornok hőstettére – és persze magára a lovaglópálcás Harry Hill Bandholtz amerikai tábornokra.
A képen Bandholtz tábornok szobra hátulról, ahonnan jól látszik a híres lovaglóostor, amelyet később a Nemzeti Múzeumnak adományozott. (A Szerző felvétele.)
Mészáros Sándor Sunyó
(író, újságíró, szerkesztő, az Új Színház sajtófőnöke)
.jpg)