Bálint Mózessel – Székelydályában

Hogyha van karizmatikus alakja Székelyudvarhely (egykori) fémfeldolgozó- és gépiparának, akkor Bálint Mózes nyugalmazott művezető minden bizonnyal az.

Városszerte közismert és népszerű ember ma is. Nem csak a hajdani Gábor Áron Rt.-ben és a Matricagyárban eltöltött évtizedek emlékeiből él, hanem igen élénk szereplője a város kulturális életének.

Szülőfaluja sorsa, a moldvai csángók élete ma is komolyan foglalkoztatja.

Figyel, érdeklődik, gyűjt, elraktároz és összegez. 

Bálint Mózes a közelmúltban töltötte be 80. életévét. Ennek apropóján több alkalommal is találkoztunk, felelevenítve gyermek- és ifjúkori emlékeit, illetve későbbi élményeit is.

Még október legvégén mentünk el együtt Székelydályába. Ez a falu ma alig kétszáz lelket számlál. Van elemi iskolája, tanítója, temploma, papja, vegyesüzlete, működő közbirtokossága. Útja meg olyan, amilyen. A távbeszélést és internethasználatot lehetővé tevő antennahálózat kiépült már itt is. Kommunikálni viszonylag könnyen lehet, ám utazni kissé nehezebben, mert nincsen aszfalttal burkolt útja, a meglévő makadámút pedig folyamatosan javításra szorul, s a megyének, illetve Kányád községnek, ahová közigagatásilag tartozik, soha nincs erre elég pénze. Másik nagy fájdalom, hogy nincsen autóbuszjárata, mert a legutóbbi pár hónapos próbálkozás után kiderült, hogy nem kifizetődő…

Még csak az égei tetőn jártunk, amikor megálltunk egy pillanatra, s ki is szálltunk a gépkocsiból, hogy fényképezzünk és szétnézzünk a tájon. Mózsi bácsi az egykori búzaföldeket, a pityókáskertet emlegette. „A búza annyira jó volt, bőségesen termett – mondta -, hogy időnként még eladásra is jutott belőle. Híre volt a szomszédos településeken is a dályai búzának… Itt egyébként lenne egy darab földünk, kaszáltatjuk, de úgy látom, hogy egyik felét útnak is használják az atyafiak, mert így könnyebb nekik.”

Körülnéztünk a falut övező dombokon. Friss, hideg, de azért kellemes őszi délelőtt volt, épp felszállóban a reggeli pára. Látszott az a kert is a falu déli peremén, ahová édesapja annak idején minden gyermeke születésekor egy-egy sor gyümölcsfát ültetetett. Egy negyven áras kertről van szó, a telek nagyjából 15 méter széles lehet, így a gyümölcsfák legalább 50 méter hosszan sorakoznak.

A családfő, idősebb Bálint Mózes, hogy nevelni tudja gyermekeit, a gazdálkodás mellett sok egyebet is kipróbált. Malmot épített, amelyet belsőégésű motorral üzemeltetett. (Egyébként ebből származott a baj, a kulák-mivolt. Annyira népszerűvé vált a környéken a kis malom, hogy az itt őrölt puliszkalisztet más falvakból is nagyon keresték, s időnként szükség volt egy-két ideiglenes alkalmazott, napszámos munkájának igénybevételére, akiket a párt szerint nagyon kizsákmányoltak.) Mózsi bácsi kamaszkorában egyébként többször feladatul kapta a malom felügyeletét és az őrlést… Mivel nincsen gondozójuk a gyümölcsfáknak, azok elég gyatra állapotban vannak, ma már hetven-nyolcvanévesek, de helyi fajták, érdemes lenne oltani, magoncokat nevelni, csemetéket ültetni belőlük.

 
A szülői házat a legkisebb, az egyetlen leánytestvér kapta, „váltotta meg”, és gyönyörűen felújíttatta,

„Néha jövögetünk ide, de inkább a gyermekek, az unokák. Az jön, akinek több ideje van, bár ide dolgozni kellene járnunk, mert a ház körül, a kertben is mindig akad munka. A földeket kézre vehetné valaki. Édesapám méhészkedett a sok egyéb mellett, a felszerelés egy része még ma is megvan, egyik öcsém tart itt két család méhet, de ezt is lehetne fejleszteni” – folytatta Mózsi bácsi, amikor már bent járunk az „össben”.

Hátul a csűrkert nem túl nagy, de arra bőven elég lenne, hogy a család részére a szükséges zöldségeket megteremje. A méhész-házikó még ma is áll. A kert végében pedig ott csordogál Dálya pataka…

A dályai templom védett műemlék. Az utóbbi két és fél évtizedben jelentős összegeket költöttek a javítására és konzerválására, de ezek az összegek nem voltak elégségesek arra, hogy belső bútorzatát, illetve a teljes (1630-ban készült) kazettás mennyezetet is restaurálják. A külső falon található rovásírást sem fejtették meg. Dálya temploma – bár igencsak megérdemelné – nem került be a turisztikailag frekventált objektumok közé. Nyilvánvaló, hogy ehhez a megközelítés nehézsége is hozzájárult, Oklánd, Bögöz, Homoródkarácsonyfalva, sőt újabban már Székelyderzs temploma is könnyebben látogatható.

Mózsi bácsi a gyermekek karzatát hiányolta, amely a bejárattal szemközt, az egykori szentély fölött helyezkedett el, meg a szószékkel szembeni régi padsorokat, ahol a Bálint-családnak a második sorban volt a rendelt helye.

A Temető két részből áll: a faluhoz közelebb eső területből, amit ma is használnak, illetve az urak temetőjéből, amely jóval magasabban, a Szöllő-oldalban helyezkedik el, és ma már nehezen közelíthető meg a sűrű bokrok és gyomok miatt. Ide az „urakat”, a helyi elit tagjait, nagyobb (kis)birtokkal rendelkező tehetős embereket, hivatalnokokat, tanítókat, papokat temették hajdanán.

Jól látni a lassan-lassan földbe süppedő, igényesen faragott sírköveket, amelyekről már alig tud valamit a ma embere. Mózsi bácsi egy régen elhalt helyi lelkész síremlékéről készült felvételt vett elő, de már nem találtuk meg a körülbelül tíz éve fotózott követ.

Lőrincz József és Bálint Mózes (Simó Márton felvétele)

Simó Márton felvétele