A nép és a stadion

Nem szeretnék e rovatból fociklubot csinálni, de a téma most nagyon adja magát. Tegnap, a magyar labdarúgó-válogatott fogadására hatalmas és a maga nemében egyedülálló parádéval (műfaját tekintve – bármit is jelentsen ez a szó – heppeninggel) köszöntötték az EB-ről hazatérő magyar csapatot a budapesti Hősök terén. 

Az elképzelés derék dolog volt – a kivitelezés azonban meghökkentően csapnivaló, méltatlanul mélyen színvonal alattinak bizonyult.
 

Ebben az ünnepeltek s az ünneplők persze ártatlanok, ők bizonyára jól érezték magukat, zokogtak-zokogtunk az örömteli meghatottságtól.
 
Mi hát a baj?

Elmondom…

Már az ostoba, ripacskodó felvezetés is súlyosan bántotta a jóízlést, a zenei kínálat (szerkesztés?) azonban végképp borzalmas volt.

Az Ismerős Arcok Nélküled című dala nagyszerű választásnak bizonyult: utalt a (trianoni) határokat nem ismerő, mindenek felett álló lélekbeli összetartozásunkra. Ekkor az ember még azt hihette, hogy ott az ország közepén profi, az eseményhez méltó ünnepről lesz szó. Ez a zenei betét önmagában elég is lett volna hozzá – ha már az ott nyüzsgő riporterek szégyenszemre nem voltak képesek ezernyi izgalmas kisriportot készíteni.
 

Én persze még odavittem volna legalább a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danutát is, hogy adjon egy-egy puszit, mondjuk, Királynak, Gerának és Dzsudzsáknak. Végtére is a kontinensen versengő magyarok közül sportban mégiscsak ez a lány nyújtotta a hétvégén a legnagyobbat, amennyiben ronggyá verte az Európa-bajnokság mezőnyét. (És nem mellesleg: a sajtó mindezt csak egy kishírrel vette tudomásul…) Ám Danuta helyett a több szempontból sem odaillő Illés-sláger következett, miszerint Újra itt van a nagy csapat…

A kegyelemdöfés azonban a harmadikként eljátszott, Kisgrofó-féle mulatós sláger, A nézését meg a járását volt…

Ha valahol, hát a Hősök terén, pláne a nemzet csillagjait ünnepelve ezt kimondottan tilos lett volna eljátszani.

És még nincs vége!

Az addigiakat tetézte A Himnusz előénekes nélküli, a tömegre bízott előadása, ami így olyan hamisra sikerült, hogy még Király Linda másfél évtizeddel ezelőtti “szégyen-Himnuszát” is csaknem feledteti.

Tudom, tudom: egy spontán ünneplésről volt szó. De arra azért volt idő, hogy a tévéstechnikát meg a biztosítást profin megszervezzék – csak egy rendezőt nem sikerült keríteni. Legalább egy félprofit…

Mindegy.

Mire megnyerjük a VB-t, addigra már talán akad valaki, aki ezt is megteszi.

Az Omega koncertje 1994. szeptember 3-án – teljes felvétel

Egyébiránt a mély elkeseredésemen túl, én is megkönnyeztem örömömben a focisták fogadását, de ez egy másik kérdés.

Csak az érdekesség kedvéért: tegnap déltájt, mikor már ácsolták az ünnepi színpadot, véletlenül az egykori Népstadion, a későbbi Puskás Ferenc Stadion mellett vitt el az utam. Tudtam-tudtuk, hogy bontani fogják, de azért mégis elkeserítő volt a hihetetlenül magas falak mögötti bontás látványa: egy kicsit meg is repedt a szívem.

Az Aranycsapat góljai

Igen, itt játszott az Aranycsapat, itt volt megannyi telt házas (százezres!) rangadó, kettős mérkőzés, itt lépett fel az első nyugati (pláne: amerikai) sztár, Lous Armstrong, itt énekelt magyarul (is) Freddy Mercury, de élmény volt látni az Omegát meg hát persze a Rolling Stonest.
 

Emlékezzünk csak a szépre – az ünnepségből pedig tartsuk meg az örömöt, s feledjük a feledendőt…

Budapest, 2016. június 28.

A címkép a szerző felvétele.

Mészáros Sándor (Sunyó)
újságíró, szerkesztő.
a pesti Új Színház sajtófőnöke