FÉNY AZ ALAGÚTBAN (HA MÉG NEM IS A VÉGÉN)

Simó Márton Mi, székelyek és román barátaink. Interjúk, dokumentumok és vallomások az együttélésről (Budapest–Székelyudvarhely, Erdélyi Műhely Könyvek, 2018) című kötetét mutatják be Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban február 21-én 17 órától. Az interjúkötetében Erdély szellemisége és az igazi együttélés iránt elkötelezett román értelmiségieket kérdezi transzszilvanizmusról, barátságról. A szerzővel Molnár Vilmos író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője beszélget a kötet csíkszeredai bemutatóján.

Molnár Vilmos Fény az alagútban (ha még nem is a végén) című recenziójában ajánlja figyelmünkbe a kötetet: „Rendhagyó és hiánypótlónak is nevezhető könyv bemutatásán vehet részt, aki eljön a Kájoni János Megyei Könyvtárba. Könyve lapjain Simó Márton húsz olyan román vagy vegyes nemzetiségű értelmiségit szólaltat meg, többnyire interjúk keretében, akik megértéssel és rokonszenvvel közelednek a székelységhez, annak történelméhez, jelenkori problémáihoz. Mi több, nem idegenkednek a székely autonómia gondolatától sem, s többnyire elítélően nyilatkoznak a ’89 utáni román kormányok politikájáról, beleértve azt is, ahogy Bukarest a nemzetiségi kérdést kezeli. A bukaresti román politikusok többségének és némely elvakult nacionalista újságírónak a látás- és láttatásmódját nem szabad kivetíteni az egész román népre, az erdélyi románság egészére különösen nem. Bizonyság erre a könyvben megszólalók állásfoglalása is a székelységgel, tágabban pedig a transzszilvanizmussal kapcsolatban. Mintha egyre több erdélyi román kezdene rájönni, hogy Bukarest politikája számukra sem igazán kedvező.” (…)

Simó Márton író, költő, szerkesztő, civil 
aktivista, a Hargita Népe munkatársa

„A megszólaltatottak közt található tanár, képzőművész, mérnök, üzletfejlesztési vezető, történész, pap, szociológus és újságíró. Többnyire erdélyi románok, de akad köztük moldvai is, és olyan oltyán, aki addig még soha nem járt Erdélyben, de otthagyta a Regátot és Bukarestet, ide költözött a Székelyföldre, megtanult magyarul, felvette a magyar állampolgárságot is, és egy általa írt versben azt vallja: »…a mosolyom elejétől a könnyem végéig, fények és nyomok között, a szívem magyar.« (Roxana Tudor) Ők már nem dőlnek be némely soviniszta, xenofób újságíró magyarellenes uszításának, mert hiszik: »Ha jóhiszemű vagy és szereted az embereket, nem maradhatsz a végtelenségig az előítéletek homályában. Rendkívül fontos, hogy érdeklődjél, tájékozódjál, hogy a magad fejével csak akkor ítélkezz, ha meghallgattad a másik véleményét is.« (Cristian Sandache).

Molnár Vilmos eredeti recenziója a Székelyföld 2019/2-es, a rövidített változat a Hargita Népe 2019. február 15-i számában látott napvilágot.

A SZERZŐRŐL

Simó Márton (Urikány, 1963) – költő, elbeszélő, szerkesztő, a Hargita Népe munkatársa. Kötetei: Kétszáz éves az atyhai templom. Emlékkönyv 1799–1999 (Csíkszereda, 1999); Az utolsó tanító (elbeszélések, uo., 2003); Bozgor (regény, I–III. Bp., 2004–2007); Tranzit (novellák, Kortárs Kiadó Budapest, 2009); Kijelölt hely (publicisztika, Budapest-Székelyudvarhely, 2015); A zöld ág reménysége (publicisztika, Budapest-Székelyudvarhely, 2017).