Vinczeffy László, Munkácsy-díjas képzőművész és restaurátor hagyományt teremtett Atyhában: harmadik esztendeje szervez nyaranta nemzetközi képzőművészeti kiállítást az általa megálmodott és megvalósított Kakasülő Galériában.
Ebben az évben a Galéria állandó munkatársait, művészbarátait arra kérte, hogy a KERESZT legyen az alkalomra készült munkáik főmotívuma, vagy olyan műveket kölcsönözzenek, amelyek valamilyen formában e fontos szimbólumhoz kapcsolódnak, illetve a kereszt jegyében kérjék fel alkotótársaikat is, akiket itt és most vendégnek hívnak.
A III. Atyhai Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás megnyitójára 2016. július 2-án, szombaton, 13.00 órakor kerül sor Atyhában, a Vinczeffy László, Munkácsy-díjas képzőművész és restaurátor telkén álló csűrben kialakított Kakasülő Galériában.
Nem kötelező módon, de ebben az esztendőben a KERESZT-MOTÍVUM határozza meg a tematikát. Mintegy hat mű fogant a kereszt jegyében.
Az ünnepség moderátora Magyari Izabella színművész.
Felszólaló vendégek és meghívottak: Katona Mihály, Korond község polgármestere, Hegedűs Enikő művészettörténész (Csíkszereda), Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatóhelyettese (Budapest).
Közreműködnek: Páll Dénes és Vizkeleti Piroska fuvolaművészek (Budapest), valamint, Hans Scarba (Freiburg, Németország), havasi kürtön és harsonán, majd Vinczeffy László házigazda köszönti az egybegyűlteket, felhívva a figyelmet arra, hogy
a helyi kultúrotthonban párhuzamosan látogatható a június 17-én megnyitott Orbán Balázs szemével című állandó fotókiállítás, amely az Élő Székelyföld Munkacsoport kezdeményezésére jött létre a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2013. április 19. és 25. között tartott fotótábora anyagából.
Ezt követően tekinthetők meg a csűrben kiállított munkák.
Idén a galériát alapító sóvidéki és székelyföldi művészek és barátaik, meghívottaik alkotásait láthatjuk.
Bocskay Vince szobrász (Szováta) és vendége: Kántor József szobrász, textilművész (Baja)
Kuti Dénes festőművész (Szováta) – Máthé Edit festőművész (Marosvásárhely)
Sántha Csaba szobrász (Szováta) – Daradics Árpád fotóművész, grafikus (Budapest)
Siklódi Zsolt festőművész, grafikus (Szováta) – Szepessy Béla grafikus (Nyíregyháza)
Vargha Mihály szobrász (Sepsiszentgyörgy) – Daczó Enikő performer, képzőművész (Sepsiszentgyörgy)
Vinczeffy László képzőművész (Atyha-Sepsiszentgyörgy) – Fazakas Tibor grafikus, op-art művész (Vajdahunyad).
A megnyitó után minden idelátogató a művész-házigazda vendége egy babgulyásra és járulékos örömökre.
A kiállítás 2016. július 31-ig látogatható.
Az archív fotók az Élő Székelyföld Munkacsoport archívumából valók, a 2015-ös kiállításmegnyitó alkalmával készültek.
Készült a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport