Tündérkertjeink – döntés és helytállás kérdése
A minap részt vettünk egy általa szervezett rendezvényen, amelyet követően beszélgettünk és igyekeztünk összefoglalni az Erdélyi Tündérkertek mozgalom lényegét és eddigi eredményeit.
Pakot Mónikával a személyes érintettség irányából közeledve beszélgettünk a létező és a megálmodott erdélyi és székelyföldi Tündérkertekről.
– Mikor kezdődött nálad a “gyümölcsészet”? Ez viszonylag friss dolog, vagy már gyermekkorodban vonzottak a kertek, a gyümölcsfák?

– Közismert tény, hogy a mozgalom Magyarországon indult el, Kovács Gyula pórszombati erdész kezdeményezésére. Célja, hogy megmentse a Kárpát-medencében kihalófélben lévő régi magyar gyümölcsészeti hagyományt, és olyan Tündérkerteket alakítson ki, ahol ezt a genetikai állományt megmentjük és átadjuk a következő nemzedéknek. Ezt a mozgalmat indítottuk el mi, néhányan Erdélyben is, támogatva és védnökséget vállalva a Tündérkertek kialakításában.
– Hol áll most ez a mozgalom? Hány helyen vannak ilyen kezdeményezések? Átlátod-e az összerdélyi kezdeményezéseket? Komoly szerepük van ebben a szászoknak és a románoknak is, gondolom, hiszen hisszú évszázadok óta élünk a közös hazában, ahol az etnikumok között állandó és szükségszerű volt a kapcsolatok fenntartása…

.jpg)
– Az Élő Székelyföld Munkacsoporttal 513 “klasszikus” székelyföldi települést számoltunk meg. Ha ehhez hozzáadjuk az “elcsatolt” részeket, akkor 562-re növekszik a településeink száma… Gyakorlatilag minden faluban lehetne legalább egy-egy Tündérkert?
– Ha szabad ilyet mondanom, maga a Kárpátmedence tudna ismét egy Tündérkertté válni, hiszen megvan minden adottsága erre. Ha a falvakra gondolok, akkor a régi falvak szerkezete úgy volt kialakítva, hogy gyakorlatilag minden ház mellett volt egy kis háztáji gyümölcsös, s a falut pedig nagyobb gyümölcsös vette körül. Ha ezt vissza tudjuk állítani, s magát a mozgalmat vonzóvá tudjuk tenni az itt lakók számára, akkor már nagyot léptünk. Ehhez azonban kitartás és elköteleződés kell, hiszen egy szalagavató ünnepséggel ezt nem lehet megoldani.
– Farkaslakán Tündérkertnek számít-e a 70-es években telepített gyümölcsös, amelyet még a termelőszövetkezet hozott létre, s azóta gyakorlatilag elpusztult, tönkrement? Mit lehet azzal a területtel kezdeni?
– A probléma személyesen is érint engem, hiszen farkaslaki vagyok, most már itt is élek ismét. Maga az ültetvény egy intenzív telepítés volt, és csak egy pár fajtát találhatunk meg ott. Sajnos ma már az ültetvény csonkjaiban található meg, hiszen sokan kivágták a fákat, vagy nem gondozták a területet és kiszáradtak a fák. Amit tenni lehet az, hogy a tulajdonosok rendbe tegyék a saját területüket, a még egészséges fákat megmetsszék és lépésről lépésre átalakítsák a területet egy tündérkertté. Ez azt jelenti, hogy tájfajta csemetéket ültessenek, nagyobb távolságra egymástól és ligetszerűen. Fontos, hogy egyszerre ne nagy területben, ne hektárakban gondolkodjanak, mert az nagy rizikóval jár, és a gondozása is nagyobb erőfeszítést igényel. Ha évente csak 15-20 csemetét ültetünk el, akkor lépésről lépésre újra be lehet(ne) gyümölcsfákkal népesíteni a területet, és egy igazi tündérkertté lehet(ne) átalakítani.
– Szerinted mire valók a Tündérkertek? Bevétel származik belőlük, vagy csak egyszerűen jól érzik benne magukat tulajdonosaik, akik művelik és használják az ott termett gyümölcsöket?
– Úgy érzem, hogy egyik a másikat nem zárja ki, inkább kettő az egyben megközelítést lehetne érvényesíteni. A Tündérkerteknek Székelyföldön gazdasági és táj(sz)építészeti jellegük van. Azáltal hogy egy gyümölcsösbe többfajta gyümölcsöt ültetünk ligetszerűen, ezzel biztosítjuk, hogy egész éven át élvezhessük a gyümölcsöt, hiszen a korai cseresznyétől, a késői körte- és almatermésig, szinte mindig van a friss gyümölcs az ilyen kertben, amiért nem kell pénzt kiadni, de a fölösleget értékesíteni lehet. Maga a kert struktúrája pedig esztétikai élményt ad, ahol töltekezni és megnyugodni lehet. Ugyanakkor egy ilyen kert jelentősen hozzá járul a slow turizmus fejlődéséhez, kialakításához. Hiszen nagyon sok nagyvárosi ember szívesen tölt el egy hosszú hétvégét vagy egy pár hetet egy olyan környezetben, ahol szellemileg és lelkileg megpihenhet és ezért képes magasabb árat fizetni, mint egy hagyományos panzióban vagy szállodában.

ha gondoskodunk a kert és az ingatlan szakszerű karbantartásáról
– Szabó Károly felvétele