Simon Lászlóra emlékeztek Marosvásárhelyen

Balázs Árpád kollégánk, aki egyre jobban belemélyed a székelyföldi sporttörténet kutatásába, pénteken Marosvásárhelyen, a Grand Hotel harmadik emeleti konferenciatermében mutatta be Székely csillagok című kötetét, amelynek helyi vonatkozása is van, hiszen kiemelten foglalkozik Simon László pályafutásával, aki a város egyetlen helyi születésű olimpiai érmese, s egész életével ide kötődő sportoló volt.
Simon László Montrealban szerzett olimpiai bronzérmet 1976-ban.
Ugyanekkor köszöntötték a marosvásárhelyi sportélet két kiválóságát, Balló Ferencet és id. Gyarmati Ferencet is.
A sporttörténetnek, mint ahogyan más kulturtörténeti ágazatok művelésének is, számottevő hatása lehet arra, hogy itt, a Székelyföldön erősödjék a komfortérzetünk és az elődök cselekedetei, nagyszerű tettei beépülhessenek a következő nemzedékek emlékezetébe. Hiszen csak így lehet teljes az összkép. Balázs Árpád munkássága ilyen szempontból is úttörő és hiánypótló jellegű, amelyre érdermes odafigyelni.


megkapta ugyan (2005), de annak, hogy a város sportcsarnokát
róla nevezzék el, még vannak bürokratikus akadályai

id. Gyarmati Ferenc és Szentgyörgyi László újságíró
(Simó Márton felvétele)
Egy ünnepi beszélgetésen így emlékezett a történtekre: „Voltam Európa-bajnokságon első, második, harmadik, világbajnokságon kétszer második, háromszor Balkán-bajnok, tizennégyszer országos bajnok. Minden rokon, ismerős nagyon örvendett a sikereknek, szegény édesanyám viszont inkább sírt, nagyon féltett.”
Kétszer is volt olimpián, de a tokiói (1964) és a Mexikóvárosban is érem nélkül maradt. Az Európa bajnoki aranyérmet 1965-ben hódította el Manchesterben. Későn, 39 évesen mondott búcsút az aktív birkózásnak, még akkor is hozta a jó eredményeket. Visszavonulása után Balló Ferenc edzőként folytatta, először a Maros sportklubnál 1975-ig, majd 1992ig az Electomures klubnál tanította a fiatalokat a küzdősportra. Hetvenedik születésnapja alkalmával az ünnepeltnek kedvenc tanítványa Simon László adott át emlékplakettet, egész pályafutásáért, a mesternek. Szabadfogású birkózó pályafutásával érdemes sportmesteri címet érdemelt ki, többször választották Marosvásárhelyen.

amikor a sporttörténetet viszgálja (Simó Márton felvétele)
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport