Ráncfelvarrásos mesék

Megrökönyödve olvasom, hogy egyik anyaországi óvodában átírt meséket olvasnának a gyerekekenek, nehogy érzékeny lelkük  sérüljön a népmesék árasztotta tömény agresszió miatt.

Hirtelen – még ha rossz is a párhuzam – a mítosztalanító Biblia-fordítási próbálkozások jutottak eszembe, a múlt század elejéről, amikor túlbuzgó racionalista ún. szakértők minden csodát kidobáltak volna a Bibliából, hátha úgy „eladhatóbb” az evangélium. Elvégre felvilágosultak a hívek, nem vevők már minden hiszékenységre, mint a sötét középkorban…

Azóta a pszichológia is megizmosodott, a gyermekvédelem is politikai méreteket öltött, s már a nevelésben is nagyon kell vigyáznia a szülőnek, mikor emeli fel a hangját,s, hogy egyáltalán használja-e a büntetés szót.

De maradjunk a mesecenzúránál.

Épp lélekgyógyászok, mesére szakosodott gyerekpszichológusok tarolnak újabb felismeréseikkel, milyen fontos a  mese üzenete a gyermek lelkének. Bele tudja helyezni magát a hősök lelkivilágába, szerepébe, élethelyzetébe, megmozgatja képzelőerejét, kipróbálhatja képességeit, életleckéket kaphat az évszázados kultúrkincsekből. A Michael Ende-fémjelezte kutatások és eredmények immár magyar nyelvterületen is vígan elérhetők, alkalmazhatók, minden pedagógus kézikönyvtárában ott a helyük.
 

 

Erre jön egy  ügyeletes óvinéni, aki félti a gyerekeket a meséktől. Piroska és a farkasból például kioperálná a bekapta vagy megette kifejezéseket, hiszem amúgy is annyi rossz van a világban, nem nekik való a mesék árasztotta erőszak. Továbbgöngyölítve gondolatmenetét: akkor Petőfi János vitéze is tömeggyilkos, a hétfejű sárkánnyal való harc kész vérfürdő, a Grimm meséket is tiltólistára kellene tenni.  

És vajon milyen várvédők lettek volna az egriek, ha ilyen lájtos, rószaszín meséken nőnek fel? Egyébként, ha a mai gyerekek  megnézik a protévés vagy tévékettős híreket, rémisztő mesének azokjobban megtennék, mint a Piroska és a farkas. A horror rajzfilmekről, amiktől rémálmaik vannak és éjjel felsírnak, még nem is beszéltem…

Dehát vannak olyan betegségek, amelyeket nehéz gyógyítania mai, elszabadult szabadság korában.

Azt meg halkan mondom, hogyha a meséből nem derül ki, hogy a farkas, még ha fél is az embertől, de azért vadállat, s akár harap is, majd kiderül az állatkertben, ahol aztán az állatok jogait fogjuk jobban félteni, mint gyermekeink egészségét. Ahogyan nálunk mostanábana medvék esetében. Szegény tancinak nem tűnt fel, hogy évszázadokig ezeken a meséken nevelkedtek fel nemzedékek, s egyből sem elvetemült lett tömeggyilkos.  Ha volt is vajegy, az nem a mesék miatt történhetett, hanem amiatt, hogy az illető szülei sem olvastak neki mesét gyerekágya mellett… Vagy talán terrorista hajlamú migránsgyerekekre gondolt, hogy blokkolja bennük az agressziót?…Hm. Nem tudom. Hiszen a keleti kultúrkincs  mesekészlete is egészen lenyűgöző. 
 

Azért mégsem kellene üvegbúrában nevelni, mindenáron széltől-naptól védeni gyermekeinkert. Sokkal inkább érdemes lenne hittel, reménnyel, odaadással, tetteik, bukásaik, a bennük lappangó rossz következményevel szembesíteni. Megmutatni az őket körülvevő ’való világot’, megismertetni velük a szépet, a jót, de a rájuk leselkedő veszélyeket is. A gyerekek ugyanis a mesék által teszik meg az első önismereti lépéseket, alakul ki bennük a készség az erényekre, lépnek kapcsolatba a negatív és pozitív érzélmekkel. A mesékre épülnek rá később a könyv és filmények, és születnek aztán valódi élettapasztalatok.

Olvassunk, daloljunk, meséljünk hát gyermekeinknek. Úgy, ahogy azokat annak idején leírták, okulásunkra. Nem cenzúrázva, hanem őszintén, hitelesen. Nem démonizálva, de nem is idealizálva az életet.

Ez biztos többet ér, mint a pokémongyűjtés.

Forrás: www.propeller.hu

Sebestyén Péter