Páll Ágoston hetven éve

Idén tölti hetvenedik életévét Páll Ágoston korondi fazekas. Úgy gondolta a híres mester, hogy ebből az alkalomból megpróbálja összefoglalni életútjának legfontosabb eseményeit. A könyv Szathmári Ferenc segítségével készült, aki ezt a feladatot nemcsak a Romániai Magyar Népművész Szövetség (RMNSZ) elnökeként, hanem a korondi kerámia szakértőjeként és Páll Ágoston életútjának ismerőjeként vállalta és végezte el. Egyébként a kötet nem egyszeri felbuzdulásból, hanem többéves folyamat során született. A vallomástevő azt a feladatot kapta, hogy hasznosítsa számítógépes tudását, s maga gépelje be emlékeit. Azt mondja Páll Ágoston, hogy előfordult menet közben az is, hogy elveszett egy-egy szövegrész, de végül annál jobb lett a végső változat.