Páll Ágoston hetven éve

Olyan életúttal van dolgunk, amely jóval 1946 előtt kezdődött, hiszen a Páll-család nyolc generációjáig hatol vissza a múltba az emlékezet, s ebből öt előző nemzedék bizonyítottan fazekassággal is foglalkozott. Mivel általában sokgyermekes családokról van szó, a Páll-család soha nem rendelkezett jelentős földterülettel. A kézműves foglalkozás jelentette számukra a megélhetést. Még akkor is az iparengedély kiváltására, a műhely felszerelésére, a szakmai fejlődésre fordították a vagyonukat, ha történetesen jól nősültek. Páll Ferenc (1838-1887) nevű dédnagyapjáról jegyzi meg, hogy számára a megélhetés sokba került, olyannyira, hogy a következő generációban, a Péter és Lajos (1875-1919) nevű fiúknak úgy kellett dolgozniuk, hogy szülői segítség nélkül vásároljanak bennvalót maguknak. Kétségtelen, hogy Páll Ágoston számára legnagyobb példa az édesapa volt, idősebb Páll Lajos (1904-1967), aki igen feltörekvő emberként jelentős sikereket ért el a szakmában, de épp többre és jobbra való törekvése miatt számos alkalommal konfrontálódott másokkal. Ki akart emelkedni abból a nehéz helyzetből, amelyben élt, ám mindig visszatért a koronghoz. Tizennyolc gyermeke született id. Páll Lajoséknak, akik közül nyolcan élték meg a felnőttkort. Páll Ágostonék is a fazekasszakmát vitték tovább, bár közülük igen fiatalon kitűnt Páll Lajos (1938-2012), akiről már kisgyermek korában kiderült, hogy rendkívüli képzőművész-tehetség, művészeti középiskolába került Marosvásárhelyre, majd a kolozsvári képzőművészeti főiskolán tanult tovább, ahol egyre inkább a költőként ismerték fel benne. A későbbi évtizedekben Páll Lajos olyan sajátos költői és festői világot alakított ki magának, amely őt messze földön híressé tette, s összetéveszthetetlen stílusával mindkét műfajban az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású művészet lett az övé. A Páll-családból négyen kaptak Magyar Művészetért díjat: Páll Ágoston és Páll Antal (1941-1993) fazekasok, Páll Lajos költő és képzőművész, Páll Magdi virágozó. A Páll-családnak – a gyermekek és unokák révén – ma már a nyolcadik nemzedéke viszi tovább a hagyományt. Páll Ágoston summázza életét, büszkeséggel tölti el, hogy sikerült azt a hagyományos szín- és motívumvilágot megtartani, amely a korondi kerámia legjavára jellemző. A kötet egyben példa- és mintatár, bemutatja a mester által kedvelt motívumokat és azokat az edényeket, amelyet szívesen készített az elmúlt évtizedekben. Páll Ágoston a ragaszkodás mellett kísérletező hajlammal is rendelkezik, hiszen számos újítást alkalmazott, új tárgyakat “talált ki” – például vajtartó dobozt, népiesített fűszeres tégelyeket, gyakran készített egyéni kályhacsempéket, és előszeretettel vette elő más erdélyi és magyarországi tájegységek formakincsét is -, de ettől függetlenül, a szó nemes érteben, ő a klasszikus fazekasmesterek élvonalába sorolható. Gyermekei, unokái viszont már sokkal merészebbek, másképp gondolják, másképp fogalmazzák újra a hagyományt.

A közelmúltban előkerült egy 1943-ban készült mosdótál, amelyet az édesapa adott el annak idején Benedek Marcellnek. Ez az edény a későbbiekben Kisbaconba került, ahonnan kalandos körülmények között jutott vissza a Páll-családhoz. A tálon található minta- és színhasználat bizonyítja, hogy bő egy-másfél évtizeddel azellőtt, hogy Bandi Dezső néprajzkutató hozzálátott volna a korondi fazekasok körében a hagyományos formák népszerűsítéséhez, az értéktudatosításhoz, a Páll-családban megvolt az igény az értékre, a sárga, barna és zöld színeket tudatosan és teljes természetességgel használták.

Páll Ágoston önéletrajzi vallomásait a közeljövőben mutatják be az érdeklődőknek Székelyudvarhelyen és más településeken. Az időpontokról és helyszínekről majd mi is hamarosan tajékoztatjuk az olvasót.
 

Készült a Bethlen Gábor Alap támogatásával