Októberi Székelyföld – Márton Áron és 1956

A Csíkszeredában megjelenő rangos folyóirat idei tizedik lapszámának koncepciója két tematika jegyében fogant: különleges figyelmet szentel Márton Áron emlékének és az 1956-os forradalom, illetve szabadságharc 60. évfordulójának. Ennek köszönhetően a megszokottnál is komolyabb a laptest, hiszen a magyar kultúra legjavának személyiségei publikálnak az októberi Székelyföld hasábjain.
Versekkel Ferencz Imre, Nagy Attila és Szepesy Attila jelentkezik; Oravecz Imre és Szávai Géza prózai írásokkal van jelen.
A Márton Áron Emlékév kapcsán Mons. Kovács Gergely, Mons. Dr. Marton József, Ozsváth Judit, Seres Attila, Virt László munkáit olvashatjuk.
Dávid Gyula Tamási Áron emlékét idézi tanulmányában.
A Bolyai Tudományegyetem diákjainak és tanárainak jelentős része állt ki a forradalom ügye mellett, amely aztán okot szolgáltatott a későbbi megtorlásokra és a magyarság erdélyi intézményrendszerének korlátozására – ezt a történelmi ténysorozatot is körüljárják a felkért szerzők, hiszen a retorziók kisugárzása máig ható. Nem nőhet úgy fel Erdélyben egyetlen generáció sem, hogy az 1956-os történésekről ne szerezzen tudomást, hiszen – bár itt nem voltak látványos megmozdulások, harcok, tüntetések – a vallatószobákban, a bíróságokon, a börtöncellákban olyan pokoli gépezetet üzemeltettek a kommunisták, amellyel az erdélyi magyarok és a demokratikus gondolkodású állampolgárok gerincének végleges megroppantását kívánták elérni.
Bartha György Az én ’56-om címmel közöl memoárt. A vendégházban Kántor Lajos vall 1956-ról és a forradalomhoz kapcsolódó személyes élményeiről.
Élő Székelyföld Munkacsoport