Nemzetstratégiáról, erdélyi jövőképről

A szervezők mindhárom reprezentetív erdélyi magyar párt, az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjét is meghívták a tanácskozásra.
„A meghívókat Kelemen Hunor, az RMDSZ, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnökéhez juttattuk el, arra pedig, hogy jelen lesznek-e rendezvényünkön, az elkövetkezendőkben kapunk választ” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az augusztus 10-14. között sorra kerülő 12. EMI-tábor főszervezője. Mint mondta, az EMI kiemelt fontossággal kezeli a romániai magyar közélet történéseit, ennek megfelelően az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igyekeznek a táborban résztvevő fiatalokhoz közel hozni az erdélyi magyar politika szereplőit.


Az idei EMI-táborról szóló korábbi írásunkat ITT találja.
A teljes program a szervezet honlapján olvasható: www.emitabor.hu.
Forrás: Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája
Élő Székelyföld Munkacsoport