A KÖNYVKULTÚRA MAGAZIN őszi számáról

A budapesti Könyvtárellátó Kft. (KELLO) munkatársai által szerkesztett kiadvány most megjelenő száma jórészt az iskolakezdés kérdéseivel, az ifjúsági olvasáskultúrával, a gyermekek és a könyvek kapcsolatával foglalkozik.
Ezért elsősorban mi is azoknak a partnereinknek ajánljuk, akik e téren érintettek, akiknek van mondanivalójuk a diákok, tanárok vagy a szülők számára.
Ez a lap különösen alkalmas könyvszakmai, kiadói üzenetek célba juttatására, mert nem csupán az olvasók, de több ezer – az olvasói véleményformálásban döntő szerepet játszó – könyvtáros, pedagógus, közgyűjteményi dolgozó olvassa és látogatja rendszeresen az internetes felületeit.
A működés és az elérhetőség immár határtalan.
Jó lenne, ha minél szélesebb körben ismertté válna a kiadvány és a portál, hogy az olvasók – Magyarország határin belül és kívül – a KÖNYVKULTÚRA MAGAZIN felületéről egyaránt eljuthathassanak a könyvtárak honlapjaira, ha beleolvashatnának a könyves blogokba, könyves magazinokba, irodalmi folyóiratokba, és felfedezhetnék a könyves közélet szereplőinek portáljait, s nem utolsó sorban rátalálhatnának a kiadók weboldalaira is. A portál felületén ezért létrehoztak hat új ablakot, amelyeken keresztül a könyves szereplők oldalaira léphetnek tovább az érdeklődők.
A folyóirat linkjét ITT találja.
.jpg)