ÚZVÖLGYE – EZ MÁR FASIZMUS! – FRISSÍTVE

Végy néhány megélhetési nacionalistát, két-három megfelelően korlátolt pópát, akiket kellőképpen felheccelt egy olyan köztisztviselő, aki nem a dolgát végzi, adjál szájukba pár hazugságot, hogy aztán elindíthassák a lavinát.
Egy olyan államban, amely épp az Európai Unió soros elnöke az is lehetséges, hogy dacára az egyértelműen kiderült igazságnak, s a világosan rendelkező törvények ellenében, létezik egy másfajta való, olyan alternatíva, amely hagymázas gondolatokat csalogat elő az emberekből, el odáig, hogy csőcselékké minősíti polgárait és beleviszi a nacionalista ködbe.
Ami mostanság zajlott, s zajlik az úzvölgyi katonatemető körül, kísértetiesen hasonlít azokra az időkre, amikor tombolt a Vasgárda Romániában. Olyan mozgalom ez is, amely kinyírja a gondolkodó elitet és sárba tiporja a másik embert, akit előbb kirekeszt. Egy bűnökkel és mítoszokkal terhelt, beteges ideológia került elő újra, amely digitalizált világunkban mélyebb a legsötétebb középkornál, „amikor elvették a villanyt”, s az emberek javát elhajtotta a török, s megtizedelte a pestis. Falkavezérek álltak a csürhe élére.
.jpg)
Hadd ne folytassuk a befejezetlen első világháborút… Vagy a másodikat… Ne kezdjünk újat… Mert minek? S különben is: mi lenne a hősi halottainkkal, akiknek áldozata azáltal válik minden erkölcs, értelem, a józan ész szép gondolatának paródiájává, hogy „megdicsőüléskör” identitást váltanak és ellenségként támadnak fel az örök kárhozat napján. Mert lehetnek ott akkor aztán pópák, feszületek, ikonok, fröcsöghet a szenteltvíz és az ájtatos, de biztosan ölő méreg: fogak csikorgatása lészen, az a világ maga lesz a pokol, s benne mi, velük együtt az idők végtelenségéig…
FRISSÍTÉS (1.)
Szép mulatság, férfimunka… mondja a pópa.
Van magyar isten? Vagy román? Vagy egy sincs?
FRISSÍTVE (2.)
Amennyiben ezt a megosztást törlik, a későbbiekben megpróbáljuk ismét belinkelni.
Cenzúra van, és nagyon kemény a világhálón. Észak-Korea most Románia!!!
FRISSÍTVE (3.)
Amennyiben nem indul a videó, keresse ITT Minden kedves olvasónknak ajánljuk, hogy amennyiben teheti, mentse le számítógépére a most még fellelhető, az Úzvölgyében történt atrocitásokra vonatkozó anyagokat, mert úgy a Fb, mint a YouTube is töröl bizonyos tartalmakat!
Fotók: Veres Nándor/ MTI