MINDIG VAN ÚJ ESÉLY

Sebestyén Péter neve köztudottan egyházi szolgálatot fémjelez, római katolikus plébános. Hivatástudata abban a késztetésben is megnyilvánul, és ehhez talentumot is kapott a Teremtőtől, hogy szeretett népének szolgálatában közíróként is megszólaljon. Frissen megjelent kis könyvét a szélesebb közönség is megismerheti, kezdetnek szűkebb körben mutatta be Kedei Zoltán festőművész várbeli műtermében.
A Vigaszágon Jézushoz a csíkszeredai Tipographic nyomda gondozásában látott nyomdafestéket, a borítóterv és a szerkesztés Balog László munkája.Arról, hogy itt, a Vár-lakban nyújtja át a közönségnek első ízben kötetét,így vall még a találkozó megkezdése előtti kötetlen beszélgetésben Sebestyén Péter: ,,Ez egy idetartozást jelent. Itthon érzem itt magam.” Rendkívül barátságos kötet, amolyan „se nem kicsi se nem nagy, éppen hozzám való vagy” – típusú. A négyszá zoldalas zsebkönyv könnyenelfér a női táskában, férfizakó-zsebben, hátizsákban, egyszóval velünk jöhet bárhová. És tartalma miatt is megérdemli, hogy magunk kalvigyük, hogy mihelyt pár perc szabadidőnk adódik, felüssük és okuljunk belőle. Ötven írást tartalmaz, két fejezetre osztva: Esszék, tárcák, publicisztikák, valamint: Könyvek, filmek, élmények címek alatt. Bölöni Domokos író így írt a kötetről: „Beszédes című gondolatfutamok kerülnek ki a világ és a környezet dolgait, eseményeit éles szemmel figyelő s értelmező közösségi ember tolla alól: Szem-fény-vesztés, Ne félj, nemharap!, A természet visszavág?, Ne szólj, szám, Szelfibot, Mémek, zombik és trollok, Úriember nem piskóta, Az igazság nem érvényes?, Szívódj fel, s nincs harag!, Kapucni, csador, napszemüveg, Kannabis és szex –, és a sort folytathatnók, de már ennyiből is kiderül, hogy határozott, markáns vélemény nyilvánul meg a blogszerű szövegekben (amelyek egyébként a közösségi oldalakon is elérhetők); a közélet és a politika, a kultúra, sőt a divat és minden más, az embereket foglalkoztató kérdés érdekli, és nem rejti véka alá a véleményét – a rádióban és azegyházi, világi, nemzeti eseményeinken is szavát hallató – ’erős beszédű’ lelkipásztor. Mert manapság, amikor oly könnyen manipulálható a sokaság, fontos, hogy szavahihető, szilárd erkölcsi alapon álló közéleti személy(iség)ek szálljanak szembe az istentelenkedők egyre gonoszabbáválótáborával; kellenek az igaz szellemi vezetők, a szívbéliszószólók, akik leleplezik és nyilvánosan is elutasítják a világot fenyegető globális hazugság-özönt.” (Népújság, 2018. május 4.)

De hogyan születnek az oly aktuális, naprakész és értékes életvezetési útmutatásokat tartalmazó esszék? Sebestyén Péter készséggel, a tőle megszokott derűvel meséli:„Az utcán heverő, rádióban elhangzó híreket kibontom, és arra gondolok, mit tenne Jézus ebben az esetben. Jézus szemüvegén keresztül próbálom megérteni, tálalni, direkt módon vagy prófétai rámenőséggel, hogy érezze az olvasó: ez róla szól. Ötvenéves lettem az idén, azért lett ötven esszé a kötetben.”
A szerző portréját Kerekes Páter Pál készítette.