LUTHER MÁRTON TÉTELEI

 

A wittenbergi 95 pont kifüggesztésének legfőbb előzménye az 1516-ban kezdődő búcsúcédula-árusítás volt, melyet a Luther által később bírált Johannes Tetzel dominikánus szerzetes és társai a Szent Péter-székesegyház újjáépítése, valamint nem hivatalosan Albert mainzi érsek adósságainak lefaragása érdekében indítottak.

 

A búcsúcédulák osztogatása a 16. század elejére már a háborúk és fényűző építkezések nyomán túlköltekező pápák bevett pénzszerzési módszerévé vált, annak tehát jól kialakult gyakorlata volt: a hívek megfelelő adományért cserében igazolást kaptak arról, hogy bűneik bocsánatot nyertek. „Amint a pénz a ládikába hullik, a tisztítótűzből a lélek kiugrik” – mondta állítólag Tetzel, a neki tulajdonított kijelentés pedig kiválóan rávilágít arra, hogy ez a szokás etikai szempontból bizony ugyancsak aggályos volt.

 

A búcsúcédula-árusítás gyakorlata a wittenbergi egyetem elismert teológusát, Luther Mártont is felháborította, aki ugyan Bölcs Frigyes szász választó (ur. 1486-1525) alattvalójaként nem találkozott Tetzelékkel (a fejedelem nem engedte be őket országába), hívei közül viszont 1516–17 során sokan útra keltek a bűnbocsánat elnyerésére, és utóbb beszámoltak neki tapasztalataikról.

 

A ferences rendi szerzetes a hallottak nyomán úgy döntött, panaszlevelet ír Albert érseknek, melyet 1517. október 31-én küldött el Mainzba. Az üzenettel együtt Luther egy 95 tézisből álló vitairatot is eljuttatott feletteséhez, melyet Philip Melanchton szerint azon az estén német nyelven a wittenbergi vártemplom kapujára is kifüggesztett.

 

A lutheri 95 pont kapcsán fontos előre leszögezni, hogy a szóban forgó tételek nem kinyilatkoztatásul íródtak. Éppen ellenkezőleg, vitára buzdították azokat az olvasókat, akik megfelelő teológiai képzettséggel rendelkeztek. A cél mindössze egy disputa összehívása volt, a dokumentum pedig a kezdeményező szerzetes álláspontját tükrözte.

 

Luther tehát az általa szerkesztett 95 tétellel nem egy új felekezetet akart alapítani (bár később kétségkívül ez történt), hanem „mindössze” a katolicizmust igyekezett megreformálni oly módon, hogy a búcsúcédula-árusítás károsnak ítélt gyakorlatát kiiktatja. Ezzel együtt a később kibontakozó lutheri reformáció alaptézisei sem forradalmi újításokként, csupán a pénzért adott bűnbocsánat elleni érvelés részeként jelentek meg.

 

Luther a 95 tétel megalkotásakor kivételes tudású teológusnak, ám igencsak naiv politikusnak bizonyult, ugyanis Tetzel tevékenységét a domonkos szerzetes, vagy esetlegesen alacsonyabb rangú klerikusok kezdeményezésének hitte, és Albert mainzi érseknek küldött 1517. október 31-i levelét is ebben a szellemben írta meg. A teológus a feddő válasz, és X. Leó későbbi reakciója (a kiátkozással fenyegető Exsurge domine kezdetű bulla) nyomán döbbent csak rá, hogy a pápát senki sem téveszti meg, a búcsúcédulák árusítása az ő jóváhagyásával és támogatásával folyik.

 

Ez a felismerés és az ebből eredő konfliktushelyzet vezetett aztán oda, hogy a ferences szerzetes rövid időn belül szakított a katolicizmussal, és a Német nemzet keresztyén nemességéhez című, 1520-as művében a pápaságot már az Antikrisztussal azonosította. Luther, akit előbb X. Leó, majd V. Károly császár (ur. 1519-1556) is átokkal sújtott, 1521-re látszólag reménytelen helyzetbe került (kitaszították őt a társadalomból), „lázadása” ugyanakkor mégis visszafordíthatatlanul megindította a reformáció folyamatát.

 

Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a törvényen kívülinek nyilvánított egykori szerzetes hitelveivel rövid időn belül népes tábort gyűjtött maga mögé, ám az sem volt elhanyagolható, hogy a független, kvázi „nemzeti” egyház gondolatával a pápai és császári ellenőrzés alól szabadulni vágyó német fejedelmek támogatását is elnyerte. A későbbi fejlemények nyomán tehát a wittenbergi teológus 1517. október 31-i vitairata történelmi jelentőségre emelkedett, hiszen megfogalmazott téziseivel a keresztény vallás újabb szakadását eredményezte.

 

Luther tanainak térhódítása súlyos csapást jelentett a katolicizmus számára, ráadásul a hittudós munkássága Zwingli, Kálvin, majd Szervét Mihály személyében hamarosan újabb hitújítók fellépését, vagyis újabb reformált keresztény irányzatok születését eredményezte. A 16. század során kibontakozó reformáció a vallásháborúkkal aztán néhány évtized múlva lángba borította Európát, másfelől viszont egy újfajta etikát is megteremtett, mely az egyszerűség, a takarékosság és a felhalmozás propagálásával a gazdasági és társadalmi változások, a kapitalista fejlődés egyik legfőbb motorjának bizonyult.

A Rubicon Történelmi Magazin Kalendáriuma nyomán