Hargita Nándor, az emberfaragó

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a dualizmus korában a biztos egzisztánciát nyújtó államaparátusban – a közigazgatásban, a közellátásban, a hadseregben, az oktatásban – milyen szívesen álltak be és dolgoztak az akkori kezdő értelmiségiek, akik olykor a hatalmas országnak egy másik szegletéből kerültek állomáshelyükre, ahol megállapodtak és úgy szolgálták a kultúrát, a magyarságot, a rendszert, hogy annak máig ható nyoma van. Életpálya-modellek léteztek, s divat, nagy öröm volt magyarnak lenni, és székelynek is. Többen képesek voltak tanult székellyé válni és életreszólóan beilleszkedni itt, a végeken. Érdemes, és kell rájuk emlékezni.
Hargita Nándor eredeti családi neve Scheffler volt, Budapesten született 1853-ban, és ott végezte közép- és iparművészeti iskolai tanulmányait. Külföldi tanulmányai után Trefort Ágoston, az akkori kultuszminiszter a budapesti felső ipari iskolához mintázó tanárnak nevezte ki. Mint dekoratív szobrász is nagyon előnyösen közreműködött a főváros monumentális építkezéseinél. Hét évi sikeres tevékenység után 1893-ban, az akkor alapított székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolához nevezték ki igazgatónak.
A Székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolát, 1893. október 8-án nyitották meg a mostani Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Orbán Balázs utcai épületében, amelyet kifejezetten erre a célra építettek. Az újonnan kinevezett budapesti tanár hamar népszerű lett és nagy köztiszteletnek örvendett a Küküllő-partján levő Székely Anyavárosban. Nem kellett sok idő, hamar hirnevet szerzett az általa vezetett iskolának. Minden idejét az oktatásnak, a művészeti nevelésnek szentelte, az országos iparművészeti pályázatoknak majdnem mindegyikén részt vett.

Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a megyei iparfejlesztő bizottságnak, a római katolikus egyháztanácsnak, a városi iskolaszéknek, a színügyí bizottságnak és a kisded-óvó felügyelőbizottságának. Az iskolában mintázást tanított. Hargita Nándor számtalan kiállításon vesz részt egyéni plasztikai és rajzbeli munkáival is. Vitte jó hírnevét választott városának. Budapesten millenniumi nagyéremmel tüntették ki 1896-ban, a kiváló eredményes tanításért és helyes irányú vezetésért, míg Párizsban a Grand-Prixe-t nyerte el.
A Magyar Iparművészeti Társulat bírálóbizottsága 1907-ben a Könyves Kálmán műkiadó társaságnak képkeretre kiirt pályázati első díját ítélte oda Hargita Nándor szakiskolai igazgatónak és Gabrovits Kornél tanár közös tervének. Neki köszönhető, hogy az Aradon és Debrecenben rendezett székely iparkiállításokon vidékünk hangos sikert aratott. Az általa vezetett iskola pedig a kőfaragás terén, a stílszerű és nagyobb méretű sírkövek készítésében annyira kitűnt, hogy számos akkori előkelőség síremlékének elkészítésével bízták meg.

Az elveszett emléktábla
Hargita Nándor volt a kiállítás rendező bizottságának elnöke. Nagyobb szabású tervezetei, illetve munkái közé tartozik a Székelyudvarhely központjában emelt millennárís emlékoszlop. Egy napon volt az avatója a megyeházával. Az ő keze munkáját dicsérte az Udvarhely vármegye székházában elhelyezett és székelykaput imitáló, gazdag díszítésű márvány emléktábla is, rajta a székely kapuk ismert motívumaival, melynek időközben nyoma veszett. Az épületben még meglévő csipkés csempekályhák is bizonyára az iskolában készültek. Szobortervet készített, Orbán Balázsnak a székelykapuban üllő alakját mintázta meg, az 1900-ban elkészült tervet Székelykeresztúron szándékozott felállítani. A terve sajnos nem valósult meg. A Szejkefürdőre tervezett egy mellszobrot a legnagyobb székelynek, de ennek is nyoma veszett.

Balázs Árpád