Erdélyi Táncháztalálkozó – SZÉKELYUDVARHELY (1.)
Úgy tűnik, hogy a székely anyaváros jó házigazdája a táncháztalálkozóknak. Negyven évvel ezelőtt itt tartották az első hasonló rendezvényt, amely mindenképp úttörő jellegű volt ezen a téren a Kárpát-medencében, hiszen megelőzte a budapestit. Jó volt itt lenni negyven évvel ezelőtt. Jó volt tavaly is. Idén úgyszintén. És bízzunk benne, hogy hasonló találkozások részesei leszünk Székelyudvarhelyen ezután is!
A főszervező, Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője elmondta, hogy szakmai berkekben egyetértés van ilyen vonatkozásban, hiszen ugyanezt vallják a más régiókban dolgozó táncházas szakemberek és az intézményvezetők is. Semmi akadálya annak, hogy a továbbiakban is legyenek az ilyen seregszemlék és a járulékos programok.
Megfelelő az infrastruktúra és sikeres volt már a múlt évben is az az elképzelés, hogy társrendezvényként összekapcsolták a Gyümölcsfesztivállal.
Többszáz ember társaságában mi is részt vettünk a nyitóünnepségen, ahol megszemlélhettük a népviseletbe öltözött tömeget, a zenészeket, a Patkóban táncra perdülő vendégeket és az egyszerű érdeklődőket, akik – ha rövid időre is – de szántak némi figyelmet egymásra, a jó kedvre és jó hangulatban nyugtázták, hogy oly sokan ismét együtt lehetünk.
A programok a továbbiakban a kiadott műsorrend szerint folytatódtak.
Több mint 100 zenész! Több mint 1000 táncos! Több mint táncháztalálkozó! – találó a szlogen, és biztos, hogy nincsen túlzás benne. Mi meg fogjuk látni. Ha az olvasók is eljönnek, akkor gyarapíthatják az ezernél is több táncos seregét.
ÍRÁSUNK A TOVÁBBIAKBAN FRISSÜL!
Itt megtekinthetők a Patkóban készült fotók:
Simó Márton