ÉLŐ SZÉKELFÖLD MUNKACSPORT – SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Portálunk a www.eszm.ro címen a következő napokban szünetel. A webhely néhány hétig nem lesz elérhető.
Ez nem azt jelenti, hogy lemondunk a Székelyföld vidéki közösségeivel, a népi építészettel foglalkozó munkáról, az általunk felvállalt értékőrző- és értékteremtő tevékenységről, csupán annyiról van szó, hogy igyekszünk gazdaságosabbá és még hatékonyabbá tenni az online tevékenységet.
Az arhívumunk ez idő alatt is hozzáférhető lesz ezen a helyen, ahol most olvasnak bennünket, illetve az ingyenes wordpress-felületen úgyszintén.
Jól tudjuk, hogy naponta többszáz érdeklődő olvasta írásainkat, olyan emberek, olyan szervezetek, akikkel azonos értékrendet vallunk.
Csakhogy az történt, hogy visszaesett a hirdetési és a támogatási kedv. Néhány hagyományos szponzorunk meg kivárásra biztatott, mások pedig egyszerűen elhallgattak.
Olyan rendezvényeken dolgoztunk, olyan találkozásokat szerveztünk, amelyek bonyolítását békeidőben szoktuk megejteni. Mostanság azonban a többszáz, vagy többezer főt vonzó események kivitelezése teljességgel reménytelen.
Viszont tiszteletben tartjuk azt az igényt, azt az elképzelést, hogy minden körülmény közepette élnünk és reménykednünk kell!
Úgyhogy: a visszatérés biztos. A grafikai küllem azonban még várat magára.
Meg vagyunk győződve arról, hogy minden feltámadás szebb eredményeket, akár üdvösséget is hozhat a türelmeseknek.
Köszönjük a követést!
A miharabbi viszontlátás, a folytonosság reményében veszünk fájó, de nem végleges búcsút!
.jpg)
SIMÓ MÁRTON