Testvérlátogatóban a keresztúriak (8.)

Ez egy műszó. A Boston környéki magyar gyerekeket tömörítő magyar iskola. A Boston és az iskola szó összevonásából jött létre. Őket látogattuk meg. Cserkész csapataik is vannak, anyaországi, és Kárpát-medencei magyar közösségekkel tartanak fenn kapcsolatokat. Csereprogramokat is futtatnak. Itt találkoztunk egy Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjas diáklánnyal Kárpátaljáról, aki szeptember május közötti időszakban van itt és segíti önkéntesként az itteni cserkészeket, s általában a magyar kezdeményezéseket.
 

Ez az iskola kéthetente van, szombaton. Hol a katolikus, hol az unitárius egyházközségtől bérelik a helyiségeket. Egyik lelkes vezetőjük Rácz Lívia, akivel a nyáron Keresztúron ismerkedtünk meg.

Felvonták a magyar zászlót a kis cserkészek. Ezzel kezdődött a magyarságtudat nevelés. Megható volt a címeres zászló mellett állni, és érezni a közösséget. És érezni innen Bostonból hogy mennyire magunkra vagyunk. Milyen kis nemzet vagyunk. És ezekkel a tényekkel együtt mennyire fontos, hogy milyen vezetőink vannak, mert elsősorban csak magunkra számíthatunk.

Aztán visszajöttünk Concordba, és részt vettünk az egyházközség 46. karácsonyi kézműves vásárán. Negyven önkéntes szervezte meg, ezt a minden évben egyszer megtartott vásárt, és kézműveskedést. Az alapgondolat az, hogy a gyerekek jönnek a szülőkkel, és tevékenykednek. A ‘kicsi kutya a nagytól tanul’ elven barkácsolnak madáretetőt, festenek, ragasztanak, hajtogatnak, nemezelnek, bőrre betűket nyomtatnak és kulcstartókat készítenek. Ezek a karácsonyi ajándékaik. Mivel többnyire gazdag családok, akik megengedhetnének maguknak drága ajándékokat, a gyerekeket arra ösztönzik, hogy ők maguk készítsenek ajándékot. A fogyasztói társadalomban egy új perspektívát kínálnak. Befizettek 15 dollárt gyerekenként, ebből vették meg a kellékeket. Mintegy150 gyermek vett részt szüleikkel együtt. Nagyszerű volt látni, hogy a legkisebbek mászkáltak, a legnagyobbak pedig fúrtak, faragtak, kopácsoltak.
 

Este a gyülekezet énekvezérénél gyűltünk össze vacsorára. Zongora, gitár, pánsíp, Keresztúr, Almás, szilvapálinka, fuszulykafőzelék, pörkölt, almástészta, bor, és sok ember. Még akkor volt ilyen élményem, amikor 10 évvel ezelőtt Carl Scovel lelkész zongorázott, egy bécsi magyar hegedült, s együtt énekeltük, hogy Precious Lord take my hand (Édes istenem, fogd a kezem).
 

Közeledik a hazamenés ideje. A csapatunk a családról beszél egyre többet. A közelgő karácsony gondolata is beledolgozik. A táskáinkban is gyűlnek a pulóverek s a piros zoknik.

Tódor Csaba