Tájháznézőben – Csíkszeredában és Csíkszentkirályon

Szabadtéri gyűjtemény a Csíki Székely Múzeumban

A székely faházakat és kapukat bemutató gyűjtemény, a múzeum anyagának sajátos részét képezi. Sajátossága abból adódik, hogy sem raktárakban tárolható múzeumi tárgyként, sem gazdával, funkcióval rendelkező műemlékként nem kezelhető, ezért megtartása, karbantartása a műkincseknél vagy műemlékeknél is nagyobb gondot okoz.

 

A néprajzkutatók, már a 19. század végétől kezdődően igyekeztek rajzon, fényképen és leírva megmenteni a tiszta, puritán, hagyományos építési formákat, ami hasznos  tevékenységnek bizonyult, de nem a tárgyak, hanem azok emlékének megőrzésére irányult. Annak érdekében, hogy ne csak papíron, hanem a valóságban is fennmaradhassanak, 1955-től kezdődően a jellegzetesebb népi épületeket műemlékekké nyilvánították. A hatvanas évektől nyilvánvalóvá vált, hogy ez sem a legmegfelelőbb módszer, hiszen a műemlékké nyilváníthatóság keretei közé nem illő számos népi épített örökség még mindig tömegesen vész el. Felmerült annak szükségessége, hogy ha a régi falu építészeti és formai emlékét a helyszínen megőrizni nem lehet, akkor múzeumok keretében kell erre megteremteni a lehetőséget. Így lett a népi építészeti örökség megmentésért folytatott útkeresés következő szakasza a múzeumba való begyűjtés. 

 

Már első székhelyén, a volt Zakariás Manó-féle ház udvarán, az 1960-as évek végén, székely “portát” rendeztek be, egy csíkszentgyörgyi lakóházból, egy csíkjenőfalvi székely kapuból, pletyka-paddal és kerítéssel. Az 1970-es években, miután a múzeum megkapta a Mikó-várat székhelynek és a mögötte lévő mintegy két hektáros területet, egy nagyobb méretű, a megye népi építészeti emlékeit bemutató szabadtéri részleg kialakítására kínálkozott jó lehetőség. 1972-ben kért és kapott engedélyt a múzeum, az akkori megyei hatóságok építészeti igazgatóságától egy “skanzen típusú néprajzi park” létrehozására. 1978-ig a ma létező szinte teljes állományt begyűjtötte a múzeum, a már meglévő csíkszentgyörgyi ház és az időközben megvásárolt gabonás és a csíkjenőfalvi kapu mellé, még öt házat (berendezés nélkül) és tizenöt székelykaput. 

Simó Márton felvétele
 

Néhány évvel ezelőtt a Csíki Műemlékvédő Egyesület és a helyi önkormányzat újra megpróbálta előre lendíteni a jobb sorsra érdemes virtuális tájmúzeumunk ügyét: pályázatot hirdettek egy vártér-rendezési terv elkészítésére, melynek keretében külön feladatot jelentett, egy élő, funkcionális szabadtéri részleg koncepciójának kidolgozása. A nyertes pályázó ötletgazdag, ám grandiózusnak tűnő tervének kivitelezésére azóta sem sikerült anyagi forrást találni. 

 

Jelenleg a szabadtéri néprajzi gyűjtemény a következő objektumokból áll: 6+1 (Gyímesközéplok) ház, 15 székelykapu, 2 gabonás, 1 fedeleskút. 
 

Csíkszentkirályon minden van

Kifejezetten jót tett a falunak, hogy 2004 óta önálló község lett – mondotta Székely Ernő polgármester -, hiszen a rendszerváltást követő években fokozatosan elsorvadt a műkedvelői tevékenység, s bár működtek bizonyos szokások és hagyományok, sem az iskola pedagógusai, sem az önkormányzat képviselői, sem az egyházi vezetők nem tudták ezeket rendszerbe gyűjteni és koordinálni. Mára minden megváltozott. Ha van akarat, akkor mindenre lehet energiát fordítani és forrásokat szerezni.
 

Úgy lépünk be a polgármesteri hivatal udvarára, hogy mindjárt látjuk a fő irányokat: a Szent István nevét viselő falvak csoportosulását innen kezdték szervezni annak idején, s hogy biztosak lehessünk magyar és keresztényi mivoltunk, mindjárt ott a Szent István-szobor is. Külön transzparens mutatja be és ismerteti röviden Csíkszentkirály testvértelepüléseit.

Az előcsarnokban – jobb és bal oldalon – helyi népi művészek: Bors István és Csiszer Imre -, valamint gyűjtők adományaiból mindjárt rekonstruálható Csíkszentkirály régi és közelebbi múltja: jobboldalt pásztorbotokat látunk – hun, avar, szkita motívumkinccsel -, ezek Csiszer Jenő tanító munkái. Baloldalt a helyi mesterségeket és foglalatosságokat idéző tárgyak méretarányos makettjeit figyelhetjük a tárlókban. Nagyon ízlésesen, visszafogott formában, míves megmunkálásban jelennek meg a hagyományos eke- és szekértípusok, a sütés-főzés, a len-, kender- és gyapjúfeldolgozás, a fa- és kőfaragás kicsinyített formában ábrázolt eszközei.
 

Gáll Mária helytörténész-művelődésszervező a kultúrház udvarán elhelyezett két régi házat és a csűrt mutatta be, amelyek hagyományos alcsíki parasztházak, azokat a stílusjegyeket hordozzák magukon, amelyeket Csíkszentkirály legrégebbi házai is viseltek. “Nyilvánvaló, hogy az utőbbi évszázadban nagyot változtak itt is az igények – mondotta -, ami azzal járt, hogy nagyobb és korszerűbb lakóházakat kezdtek építeni az emberek.” Az átalakulás azzal jár, hogy egyre ritkában látni ilyen autentikus formájú házat. Egyébként ez a típus mintegy kétszáz évvel korábbi állapotot tükröz, a kőfallal rendelkező, alápincézett, hármas-osztatú parasztházak a 19. század legvégén jelentek meg, amelyek ma ugyancsak ritkaságnak számítanak. Az a célja a község vezetésének, hogy egy ilyen jellegű bennvalót vásároljon meg, s azt az eredeti helyén üzemeltesse. Gáll Mária azt is elmondta, hogy a gyűjteményük sokkalta gazdagabb, de egyelőre, ezekben a házakban nem kívánják kiállítani. Bíznak abban, hogy egy-két éven belül az “igazi” tájházat is be tudják majd rendezni, amelyben sokkal gazdagabb gyűjtemény kap majd helyet.

Ezt követően levetítették Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak… című dokumentumfilmjét.
 

A filmben megszólal a máréfalvi Kovács Piroska tanárnő is,
akinek munkásságát pár évvel ezelőtt Europa Nostra díjjal ismerték el
(Archív fotó – Farkas Antal felvétele)

A következő ilyen jellegű találkozó Csíkmenaságon lesz.

Isőközben több dokumentumfilm is készül a megyében levő tájházakról és a népi foglalatosságokról. Reményeink szerint majd azokat is megtekinthetjük. 

Addig azonban sok ünnepi és hétköznapi alkalom kínálkozik gyűjtésre, értékőrzésre és a hagyományok életben való hasznosítására.

Fábián Kornélia filmje ITT megtekinthető.

A címkép a szerző felvétele.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport