Szívódj fel, s nincs harag!
(Az integráció és az asszimiláció margójára)
Évek óta játszunk a szavakkal. S játszanak velünk is.
Egyesek szeretnek keverni. A szezont a fazonnal.
Pedig talán még a transzilvanizmusnak is lenne értelme.
Ha hagynák. Anélkül, hogy feloldódnánk egy nagy balkáni masszában.
Idegesíti, ha nekünk más a karakterünk. Így hát azt sugallja,hogy önként és dalolva fogadjuk el kisebbségi sorsunkat, mondjunk rá igent, tagadjuk meg, s le múltunkat, erősítve a többség büszkeségét.
Mintha abból nekünk nem lenne!
Tudnod kell az ország nyelvét, be kell tartanod törvényeit, anélkül, hogy bántana az elnyomás, a nap nap utáni cikizés vagy megalázás. Légy lojális kenyéradó gazdádhoz! Nem? Miközben csodáljuk a cigányokat, zsidókat, örményeket, bolgárokat, svábokat, a már nem vagy alig létező szászokat, akik saját identitásukat megtartva – az ország elnökével az élükön – igyekeznek jó és hű állampolgárai lenni annak az országnak, amelyben élnek.
A beilleszkedés dolga, az rendben van. Aki – magunkfajta, civilizált és európai ember – küldföldre megy, az mind megtanulja az adott ország nyelvét, betartja annak törvényeit, s hálás, hogy befogadták, hogy munkát, életteret adtak neki. Azonban nem kell mindenkinek egyformán táncolnia ott sem. S főleg nem kell, és nem is lehet azonos hullámhosszon éreznie és hinnie. Attól még emberszámba veszik. Ha ő is tisztel és elfogad másokat. Vagy lásd a vegyes házasságokat honi tájainkon, sok szép példával tudnak szolgálni…
De amikor a többségi nemzet maga alá próbálja gyűrni, akár erővel – számszerű fölényét, hatalmát kihasználva – a kisebb lélekszámú polgártársat, az – sajnos – már asszimiláció. Beolvasztás. Homogenizálás.
Látunk erre is példákat. Egyáltalán nem lep meg, amit Sárközy volt francia elnök nemrég kijelentett. Valahogy így fogalmazott: “magyarnak születtem, de most francia vagyok; s ez természetes – tehát nyugi, így lesz a migránsokkal is”.
Fel is zúdultak erre rendesen…
Vagy ott a másik példa az Egyesült Államok. Ahogyan Amerikában mindenki az amerikai „nemzet” része…
Azt is látjuk, hogy katalánok, skótok – és még jónéhány európai kisebbség – kénytelen elviselni a nagyok játékát, miközben az Unió még füle botját sem mozdítja… Bocsánat, éppen félrefordul, batapasztja fülét, kikapcsolja a mikrofonokat és a hangfalakat: hallani sem akar arról, hogy a kisebbségek nem akarnak vegyülni… Ilyenkor szeparatizmust, enklávét emleget a sajtó. Felhívja a figyelmünket arra, hogy jobb, ha így marad a status quo, mert akkor is kevesen lennénk, s miből pénzelnénk az önrendelkezést…?
Honnan jutott ez eszembe?
Onnan, hogy immár bő éve, a menekültáradat ránkzúdulása óta, a nagy “globális humanizmus” (sic!) előszeretettel tűzte zászlajára az integráció kérdését. A milliós nagyságrendű, nem európai kultúrájú bevándorlókat, – a különbségeket tetszés szerint összemosva – tárt karokkal fogadná, hisz amúgy sincs munkaképes középréteg. Nem baj, hadd jöjjenek, úgyis beilleszkednek.
Csakhogy az látszik, s az elmúlt év tapasztalatai sajnálatosan igazolják, a beilleszkedés nekik nem megy olyan könnyen. Illetve sehogysem megy.
És mi van akkor, ha nem is akarják igazodni? Mert a jelek szerint eszük ágában sincs beilleszkedni. Azt meg egyáltalán nem akarják, hogy az integráció címszó alatt felszámolják őket…
Itt, Erdélyben is hallani már olyan„balos” sztereotípiákat minden fórumon, amelyek szerint: „mi is kisebbségben élünk”, „a magyarok is migránsok voltak annak idején”…
Csakhogy nagyon kilóg a lóláb, mert mi nem vagyunk bevándorlók. Erdélyben mi itthon vagyunk. Ez a mi hazánk is. Tehát rossz a párhuzam. Egyébre nem jó, csak csalásra és megtévesztésre. A lényeg elhallgatására. Lehet, hogy átvették a többségiektől, akik nemcsak, hogy integrálni nem tudtak minket, magyarokat, de asszimilálni sem, holott Trianon óta próbálkoznak. Erdély kellene, de mi nem.
Nem célszerű összemosni a dolgokat, inkább disztingválni kellene megtanulni szinteket, ügyeket. Úgy jutni társadalmi konszenzusra, hogy szintézisbe hozzuk mindazt, ami Isten akarata, nem pedig hátsó szándéktól vezérelve részt venni a sötétség agymosó ténykedésében.
Ahogy bűn az, ha illúziókba ringatjuk magunkat, ugyanúgy az is bűn, ha vezetőink megtévesztenek és csúsztatnak. És a népvándorlás korát sem lehet mindenben a maival párhuzamba állítani a mával. Ezt már történészek is kifejtették. Az elöregedésből fakadó vákuum miatt sem. Még az állítólag életképességét vesztett fáradt, keresztény Európa láttán sem.
Nem lenne jobb összesszedni magunkat, s a jog és szeretet eszközeivel határt szabni az érdekek hatalmának? Közösen keresve a megoldást, hogy minden népnek jó legyen: a kurdoknak, a palesztinoknak, a görögöknek, a törököknek is, és… és nekünk is…?
Csakhogy úgy néz ki: sokkal könnyebb ezt az egészet a „lágy” migránspolitikával elintézni,mint a fegyvergyárakat bezárni.
Ennyi erővel nem lehetne elkezdeni a szegénység felszámolását, hogy ne legyen alapja az erőszaknak és a kapzsiságnak?
Békében élni pedig még ennél is olcsóbb lenne, sokkal olcsóbb,mint háborúzni, és szüntelenül ellenségképet keresni…
Azt is sejtem, hogy Jézus mit tenne.
Címképünkön: Ceausescu népviseletbe öltözött magyar és román nemzetiségű dolgozókkal táncol Kézdivásárhely főterén (1970 körül)
Sebestyén Péter