Székelyföld települései
.jpg)
Az általunk készített településlista tartalmazza minden helység nevét, amely egykor a történelmi székekhez, illetve a vármegyékhez tartozott. Előfordulhat, hogy a különböző forrásmunkák alapján készült összeállításból kimaradt néhány helység, de igyekszünk minden egyes adatnak utánajárni, s amennyiben – a községekre való feloszásnál – találunk újabb neveket, akkor minden bizonnyal pótoljuk, hiszen vizsgálódásunk tárgya maga a Székelyföld egésze, amelyből nem “titkolhatunk” el semmit.
A továbbiakban kiegészítjük majd “tiszteletbeli székely falvak” nevével, illetve azon településekkel is, amelyek ugyan a történelmi Székelyföldön kívül helyezkednek el, de valamilyen okból mégiscsak oda sorolhatók.
Pillanatnyilag 562 név szerepel a listán. Több település ma már összeolvadt szomszédos falvakkal, illetőleg városokkal, de létezik pár újabb alapítású telep is, amelyek úgyszintén felsorolandók.
Hamarosan olyan összeállítást is készítünk, amelyek a mai közigazgatási rendszer szerinti bontásban tárgyalja majd községeinket és városainkat. Abban a reményben végezzük ezt a munkát, hogy egy jól tekinthető rendszert hozzunk létre, amely sokban segíti majd a honlap áttekinthetőségét és megkönnyíti a települések és tematikák közti keresést.
Ajnád, Almásmező, Antalokpataka, Ármándombja, Balánbánya, Barackospatak, Bálványospataka, Bernádtelep, Bélbor, Borospataka, Borszék, Borzont, Bucsin, Bükkhavaspataka, Bükklok, Cengellér, Csaracsó, Csatószeg, Csiba, Csíkbánkfalva, Csíkborzsova, Csíkcsekefalva, Csíkcsicsó, Csíkcsomortán, Csíkdánfalva, Csíkdelne, Csíkjenőfalva, Csíkkozmás, Csíkmadaras, Csikménaság, Csíkmindszent, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csíkszentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentlélek, Csíkszentmárton, Csíkszentmihály, Csíkszentmiklós, Csíkszentsimon, Csíkszenttamás, Csíkszereda, Csíkszépvíz, Csíktaploca, Csíkverebes, Csíkzsögöd, Csobányos, Csobotfalva, Csütörtökfalva, Damuk, Ditró, Dudád, Egerszék, Eszenyő, Farkaspalló, Felsőbükk, Fitód, Fundoja, Fülpe , Galócás, Galócáspatak, Görbepataka, Göröcsfalva, Güdüctelep, Gyepece, Gyegyóalfalu, Gyergyóbékás, Gyergyócsomafalva, Gyergyódodos, Gyergyóholló, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Gyergyótölgyes, Gyergyóvárhegy, Gyergyóújfalu, Gyergyózsedánpatak, Gyilkostó, Gyimes, Gyimeskükk, Gyimesközéplok, Gyürke, Hargitafürdő, Hágótő, Háromkút, Hidegség, Hollósarka, Hosszúrez, Hosszúaszó, Kalnács, Karcfalva, Kápolnapataka, Kárpitus, Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér Kászonjakabfalva Kászonújfalu, Kerekfenyő, Kilyénfalva, Kisbükk, Komjádpataka, Kostelek, Kotormány, Kovácspéter, Lázárfalva, Libán, Lóvész, Madéfalva, Magyarcsügés, Marosfő, Martonfalva, Martonka, Ménaságújfalu, Nucén, Nyíresalja, Iványos, Orotva, Péntekfalva, Ploptyis, Pottyond, Preluka, Rakottyás, Rakottyástelep, Récefalva, Runk, Salamás, Sántatelek, Sötétpataka, Szárhegy, Szenéte, Tarhavaspataka, Tekerőpatak, Tikos, Tolésén, Tusnád, Tusnádfürdő, Vacsárcsi, Vasláb, Várdotfalva, Várpatak, Visszafolyó, Ufrapataka, Újtusnád, Úzvölgye, Zápodéa, Zsögödfürdő (143)
Élő Székelyföld Munkacsoport