Szamár-sziget szellemkatonái
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy hiánypótló kötetet írt Margittai Gábor, aki elsőként vállalkozott arra, hogy végigjárja az első világháborúban a Balkánon fogságba esett magyar katonák albániai halálmenetét, melynek végpontja a Szardínia melletti Asinara fogolytáborában volt. Illúzióvesztés, az emberi aljasság elképzelhetetlenül komor színárnyalatai, kannibalizmus és abszurd helyzetek sokasága. A Szamár-sziget szellemkatonái című kötet rendkívül olvasmányos, néhol rejtőien szórakoztató stílusa ellenére is nyomasztó olvasmány, ami megrázó erővel mutatja be a magyarság egyik, sorstragédiákban különösen bővelkedő időszakát.
.jpg)
A könyv alapján Margittai Gábor, Major Anitával közösen 54 perces dokumentumfilmet is készített. A kiállítás a kutatás mellékterméke, hiszen felszínre kerültek naplók, levelek és rajzok, a helyszín bejárásakor pedig számos fotográfia készült, amelyekkel így sikeresen kiegészíthette a munkát, s ha későre is, de emlékezhet és emlékeztethet az első világháború poklában odaveszett katonákra, akikről a magyar történetírás teljesen megfeledkezett.
“A magyar hadifogság története önmagában is egy meglehetősen kevéssé feldolgozott téma – mondotta Margittai egy interjúban -, csak az orosz fronton több mint kétmillióan estek fogságba az osztrák-magyar közös hadseregből (ebből legalább félmillió volt a magyar), és közülük sok ezren nem tértek vissza, és olyanok is voltak, akik helyben beilleszkedtek, hogy azután a sztálini tisztogatásoknak essenek majd áldozatul. Érdekes például, hogy Kazahsztánban járva hallottunk olyan mendemondákat, hogy valakinek a nagypapája még magyar volt és még a gyerekeinek is magyar nevet adott. Sajnálatos módon a mai napig a hadtörténetírásban az angolszász nézőpont érvényesül és kevés figyelem jut az olasz vagy a szerb fronton történtekre. A mi történetírásunk szempontjából pedig ez az elsődleges. Megdöbbentő a balkáni halálmars története. Hiszen 35 ezer embert úgy hajtottak végig ezen az úton, mint az állatokat, hagyták őket nélkülözni, és közben folyamatosan verték is őket, majd egy szigetre érkeztek, ahol a kolera várt rájuk, majd Franciaországban a legnehezebb, legmegalázóbb munkákra kényszerítették őket folyamatos golyózáporban. Végül hatezren maradtak csak életben.”
Érdemes ellátogatni a kiállításra, ahol a történelmi tényfeltárásnak köszönhetően fogolyleveleket, fotókat, személyes tárgyakat szemlélhet meg az érdeklődő.
Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton