Leégett az atyhai templom – FRISSÍTVE!

0

Leégett az atyhai templom - FRISSÍTVE!

Vasárnap este villámcsapás érte az atyhai templomot. Bár a néhány évvel ezelőtt teljesen felújított épület rendelkezett villámhárítóval, olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott. 

A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékekeket – a szentségtartó és néhány miseruha kivételével – már nem tudták kimenteni.

A helyi önkéntes tűzoltók közlése alapján is úgy tűnik, hogy a templom teljes tetőszerkezete, a torony, minden bent levő használati eszköz és felszerelés, műtárgy odaveszett.

Ebben a pillanatban – szeptember 19-én, hajnali 4:30 táján írjuk ezeket a sorokat – azt sem lehet tudni, hogy milyen károsodás érte a templom Kolonics-orgonáját és a három harangot.

A továbbiakban a helyi és a szomszédos településeken működő önkéntés tűzoltóegyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A hamarosan kiérkező udvarhelyi tűzoltóalakulat is tehetetlennek bizonyult.

Úgy tűnik, hogy a templomnak csak az oldalfalai maradtak meg. A tűzoltók hétfőre virradólag, 1 óra 30 perc tájékán levonultak a területről. A kárfelmérés hétfőn délelőtt fog megtörténni.

Atyhában a helyzet siralmas

Hétfőn délelőtt látogattunk el Atyhába, ahol még a helyszínen tartózkodott a korondi önkéntes tűzoltóegylet rohamkocsija, illetőleg az egyháztanácsosok és civilek csoportja.

A templom valóban teljesen kiégett. A villám becspódása vasárnap este 21:30 és 21:45 között történhetetett. A lángok hamarosan átterjedtek a teljes tetőszerkezetre és a toronyra is. A lelkész és a gondnok két alkalommal hatoltak be az égő épületbe, de csak pár kegytárgyat tudtak kimenteni.

Korond község tűzoltóegyesületét, illetve a katasztrófaelhárítást a 112-es számon 22:07-kor riasztották.

A tűzvészt semmilyen techniakai eszközzel sem lehetett megfékezni. A kivonuló tűzoltók lokalizálták a tűzfészkeket, a szomszédos épületek – az iskola, a plébánia és a hozzá tartozó csűr – egyáltalán nincsenek és nem voltak veszélyben.

A romok eltakarítása csak a kárbecslő bizottság szemléje
után kezdődhet meg.
Nem tudni, hogy a torony megmaradt csonkja és az oldalfalak alkalmasak-e arra, hogy viseljék a majdnai tetőszerkezet tömegét. Amennyiben földig le kell bontani a több mint kétszáz éves épületet, akkor a kár még jelentősebb.
Adorján főtisztelendő úr egy romok alól megmentett füstölővel

Az alig kétszáz lelkes egyházközség egymagában nem lesz képes előteremteni az újjáépítéshez szükséges összeget. Közösségi összefogásra, az érsekség, a politikai község és az elszármazottak segítségére lesz szükség.

Egyébként a hír elterjedtekor azonnal jelentkeztek segítőkész emberek és csoportok – országhatártól függetlenül – a Kárpát-medence minden szegletéből.

A helyi tisztelendővel, ft. Adorján Imre plébánossal arról egyeztettünk, hogy hamarosan létrehozzák azt a folyószámlát, amelyre a célzott adományokat fogadhatják. Az ide vonatkozó információkat hamarosan mi is közölni fogjuk.


A Magyar Távirati Iroda Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivőjére hivatkozva jelenti, hogy vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tűzoltóságot az atyhai templomtűzről. A hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyről három autóval, a korondi, parajdi, és felsősófalvi önkéntes tűzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tűzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni.

Egy harang elolvadt – a másikat a templom udvarán láttuk,
a Szent Antal-csengettyűről még nem tudni semmit

A szóvivő szerint a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tűzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivő szerint a tűzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos iskola, és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira.
 
A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes (26,6 millió forint) kárt okozott.

A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyha római katolikus temploma 1797-1799 között épült – áll a hírügynökségi jelentésben. 

További részletekkel a következő órákban még visszatérünk!

A címkép Péter Ildikó Facebook oldaláról való. A szövegközi felvételeket Simó Márton készítette.

Simó Márton/ Élő Székelyöld Munkacsoport