Elhunyt Ervin atya
Életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án elhunyt P. Ferencz Béla Ervin OFM ferences atya, nyugalmazott plébános.
Ervin atya a Gyulafehérvári Főegyházmegye egyik legidősebb és legnagyobb hatású papja volt. Élete utolsó időszakáig szolgálta az Urat és népét. Életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án hunyt el.
Az immár néhai P. Ferencz Ervin atyáért 2016. november 7-én, hétfőn 16.00 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be engesztelő szentmise-áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen ravatalozzák fel, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán, a 13.00 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason és Szárhegyen tevékenykedett.
Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott.
2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
Részletesebb összeállításunk Ervin atya életút-stációi.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál. (…) Boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.” (Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
A P. Ferencz Ervin temetéséről készült videófelvételek itt megtekinthetők.
(Amennyiben nem indulnak a videók, megtalálja őket a YouTube-on, illetve a www.magnificat.ro címen, az Erdélyi Ferences Rendtaromány portálján.)
A temetési szertartás főcelebránsa dr. Jakubiny György érsek volt.