Eleven kastély Erdővidéken


Daniel János fiai toldották meg és bővítették ki az olaszteleki kastélyt, pontosabban Mihály fia építette ki az épület emeleti részét 1668-1680 között, és a kornak megfelelő ízlésű kőfaragványokkal díszítette. Daniel Mihály feleséget az ismerősen csengő Haller családból választott magának, és valószínűleg a feleség hozománya fedezte az építkezéseknek a nagyobb költségeit. Ezért nem véletlen, hogy a férj neve mellett mindenhol feltűnnek Haller Judit (H.I.) iniciáléi is. Az épülettel 1680-ban készültek el és akkorra valószínűleg elkészültek az emeleti terem falfreskói is, amelyet az utóbbi hat évben tártak fel és egyedi kultúrtörténeti érték egész Székelyföldön.

A címernek hányatott sorsa volt, a negyvenes években levették az épületről, átkerült a szomszédos Vargyasra, onnan Székelykeresztúrra. A helyére cementből formáztak meg egy eléggé furcsa hattyút, aztán a nyolcvanas évek elején, amikor Vargyason helyreállították a Daniel-kastélyt, ami párttevékenységeknek adott helyet, visszahozták a címereket Keresztúrról és az 1980-as évek végén Olasztelekre is visszakerült. A címer restaurálás során két oszlopot rekonstruáltak, mert az eredeti eltűnt. A címer kifejezi azt az igényt is, hogy Daniel Mihály és felesége milyen reprezentációs célzatú gondolkodást is tudtak magukénak abban a korban.
.jpg)
A többnapos rendezvényen számos szakmai előadást tartottak, régizene koncertekre, könyvbemutatóra és képkiállításra is sor került.
A szövegközi fotókon: 1. Fehér János és Gyöngyössy János 2. Gyöngyössy János rajza a kastélyről – egy 1669-re emlékeztető rekonstrukciós rajz 3. Rácz Lilla tulajdonos előadás közben a konferencián 4. Freskó-rekonstrukciós rajza – Gyöngyössy János munkája.