Donald Trump lesz az USA 45. elnöke

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt bejelentette, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon már gratulált neki.
Megválasztását követő első, helyi idő szerint szerda hajnali háromkor elhangzott beszédében Trump gratulált Clintonnak, aki – mint fogalmazott – a kampányban kemény harcot folytatott.
A szakértő az M1 aktuális csatornán azt mondta, Clinton most és már 2008-ban is túlságosan kényelmes volt, amikor Barack Obama ellen elvesztette az előválasztást. Emellett nem vette elég komolyan azokat a rétegeket, akik elégedetlenek a washingtoni politikával. Donald Trump viszont képes volt őket megszólítani és mozgósítani – tette hozzá Merkovity Norbert.
Schulz reményét fejezte ki, hogy a felek együtt tudnak majd működni a közös érdekek és felelősségek mentén, s elmondta, hogy tapasztalatai szerint a választási kampányok nagyban különböznek a valódi politikától. Hozzátette, hogy a Trump által korábban tett, “aggodalmat keltő” kijelentéseket remélhetőleg felváltja az “ésszerű együttműködés”.

és milliárdos üzletember próbálja ismét naggyá tenni Amerikát (Fotó: AB/TASR)
Az orosz elnök közölte: biztos benne, hogy “a Moszkva és Washington közötti, az egyenlőségre, a kölcsönös tiszteletre és egymás álláspontjának reális figyelembe vételére épülő, pozitív párbeszéd kiépítése megfelel országaink népei és az egész nemzetközi közösség érdekeinek”.

Trump Obama elnökével ellentétes nézeteinek többször élesen hangot adott, megkérdőjelezte Obama USA-állampolgárságát, amiért sokan kritizálták, illetve parodizálták.
Indult a republikánus párt elnökjelöltségéért a 2016-os amerikai elnökválasztáson, és július közepén meg is szerezte azt, így ő lett a demokrata Hillary Clinton kihívója.
A 2016-os elnökválasztást Donald Trump nyerte, 2017. január 20-án lép majd hivatalba, mint az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke.
Források: MTI, Agerpres
Élő Székelyföld Munkacsoport