Az esztendő mérlege

0

Az esztendő mérlege

A most lezáruló 2016-os év fontos mérföldkő volt az Élő Székelyföld Munkacsoport és az általa fenntartott, összehangolt két portál életében egyaránt.

A korábban egyszerű blogként létrehozott, az eszm.ro cím alatt működő honlap régebbi ugyan (2014-es alapítású), de csak júliustól kezdte elnyerni mostani alakját. Az újabb, a www.eloszekelyfold.com ebben a kivitelében régebbi, 2016. február 1-je óta üzemel. 

Ezek a fejlesztések elég látványos, exponenciális jellegűnek mondható növekedést eredményeztek az Élő Székelyföld Munkacsoport (és az egyesület) ismertsége és tevékenysége terén egyaránt. 

Az ismertség által azonban a felelősség is nagyobb, még jobban, még többet kell dolgoznunk, mint eddig. A munka nem szöveggyártást, hanem közösségszolgálatot jelent. Komoly és állandóan bővülő feladatsort.

Egyre többen olvasnak minket

Az eszm.ro ez idő alatt  75444 látogató részéről 124348 megtekintést, míg az eloszekelyföld.com 116589 egyéni rákeresést generált. Összesen 602 publikációink jelent meg ebben az időszakban, amelyek közül 525-öt átlinkeltünk egyik portálról a másikra 77 cikkünk az egyik, vagy csak a másik helyen szerepelt; hivatkozást megjelenése idején nem, esetleg a későbbiekben kapott, ha úgy láttuk, hogy a tartalomra való rámutatással segíthetjük az olvasót.

Különböző tematikájú és műfajú írásainkat napi átlagban mintegy 459-en olvasták. Enyhe túlzással azt mondhatnánk, hogy 500 példányban megjelenő “napilap” vagyunk, amelyből mindössze 41 példány a remittenda. Ez azonban így nem igaz, hiszen az a tény, hogy valaki rákeres portájainkra, megnyit egy-egy cikket, még nem jelenti azt, hogy el is olvassa. Talán beleolvas. Annyi azonban biztos, hogy hangvételünket kedvelik, érdeklődéssel követik az ábrázolt jelenségeket, hiszen témáink 80%-ban székelyföldi sajátosságokkal foglalkoznak, s csak a fennmaradó egyötöd érint országos és nemzetközi témákat.

Mivel energiánk véges, a beérkező véleményeket (kommentek) szűrjük, s inkább blokkoljuk, hiszen azok “szabadon engedése” a kibertérbe újabb véleményeket szülne, amelyek moderálása időigényes. E visszajelzés-szintnek a gondozása későbbi feladat, amelyet 2017-ben igyekszünk majd rendezni.    

Fotó: korkep.sk

Kik az olvasók?

Pontosan nem ismerjük az életkor vagy képzettség alapján való bontást, nemek szerint talán szét tudnánk válogatni az érdeklődőket, létezik ilyen módszer, de ezzel most nem foglalkozunk.

Az olvasók zöme székelyföldi, illetőleg hazai internet-előfizető, kb. 60%, IP-címek alapján a magyarországi látogatók aránya 20% körüli, majd ez után következnek azok az országok, amelyekben a magyar (vagy székely?) diaszpóra, illetve az őshonos nemzettársak jelnléte számottevő (Németország, AEÁ, Ausztria, Nagy-Britannia, Szlovákia, Svájc, Svédország, Kanada, Szerbia, Ukrajna, Olaszország, Dánia, Franciaország, Ausztrália, Hollandia, Norvégia (ami 5000 és 150 közötti rendszeres, időnként visszatérő olvasót feltételez); alkalmi olvasók még további 78 országból jelentkeznek (a 150 és az 1 cikk/ felhasználó közötti skálán elhelyezkedve).

Melyek a legnépszerűbb témák

Kétségtelen, hogy azok a publikációk, amelyek a Székelyföld életét érintik. Olyan riportok, tudósítások, amelyek látványos eseményekről szólnak (például a két Homoród-mentének népviseletét bemutató kápolnásfalusi találkozó, Dávid Botond fotográfus nemzetközi szinterekre eljutott kiállítása), de azokat az írásokat is sokan olvassák, amelyekben hátrányos helyzetű falvakkal, elnéptelenedő településekkel foglalkozunk. 

Dávid Botond felvétele

Erdély egy gyönyörú nő volt

Simó Márton fevétele
Simó Márton felvétele

A Homoród-mente népviseletben

Mi voltunk az elsők, akik az atyhai templom pusztulásáról írtunk. Az MTI és a teljes magyar sajtó tőlünk vette át a hírt. Büszkék vagyunk arra, hogy higgatdan és tárgyilagosan álltunk a későbbiekben is a téma mellé.

Szerepet vállaltunk a kétszázfős egyházközség erőfeszítésében, amellyel forrásokat gyűjt az újjáépítéshez. Ezt a jótékonysági munkát következetesen fogjuk végezni 2017-ben is.

Simó Márton felvétele

Ahol a Gondviselésnek különös tervei vannak

Nem elhanyagolható publicistáink tevékenysége sem. Sebestyén Péter plébános, egyházi író, esszéista heti rendszerességgel jelentkezik tárcákkal. Lakatos Mihály atyánkfia egy Pestre szakadt Ábel, aki – élve a lehetőségekkel – egy sajátos figurát teremtett, kéthetente örvendeztet meg fővárosi élményeivel és gyermekkori emlékei újszerű “leképezésével’.

Ábel – Bencze László rajza
 

Honnan és hogyan tovább?

A Békés Drén Kft. önzetlenül és nagyvonalúan támogatott, sikerült nyernünk egy pályázattal a Bethlen Gábor Alapnál is. A Góbé Termékcsalád gazdájával, a Merkúr Áruházlánccal és az Élő Szövet Alapítvánnyal több alkalommal is sikeresen tudtunk együttműködni. Folytatnánk a székelyföldi falvak épített őrökségének megőrzésével foglalkozó konferenciák sorozatát, újabb falufüzeteket adnánk ki, résztvennénk közös programok létrehozásában – ilyen lenne a Zöld ág reménysége nevet viselő rendezvény -, és folyamatosan írnánk, fejlesztenénk tovább portáljainkat.

Alsósófalvi legények az 1940-es évek elején – Fotó: www.alsosofalva.eu

A zöld ág reménysége

Mivel a növekvő olvasottság reklámerőt is jelent, a továbbiakban igyekszünk minél több potenciális hirdetőt megszólítani és kinek-kinek kidolgozni azt a reklámfelületet, -kampányt, amilyent óhajt.

Hirdetési tarifáink a 2016-2017-es évre

Mindehhez boldogabb újesztendőt, kedvet, erőt, egészséget kívánok minden olvasónak és munkatársnak!

A címkép Dávid Botond munkája.

Simó Márton