Az EMIA díjátadója

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) idén is díjazza a szűkebb pátriánkban és az anyaországban élő alkotók, irodalomtudósok közül az arra éretteket, akik munkásságukkal sokat tettek e régió szépirodalmáért.
A kategóriák immár hagyományosak: hetvenkedők és hídépítők kapnak elismerést; ebben az az évben a Debüt-díj elmarad.
A díjátadóra 2016. október 15-én, este 7 órakor kerül sor Székelyudvarhelyen, a Polgármesteri Hivatal Szent István termében.
Az EMIA ilyen irányú tevékenysége – amellyel szerényen bár, de igyekszik elismerni írók, költők és kultúraszervezők munkáját – immár több mint két évtizedes, hiszen az idei a 21. ilyen alkalom. Minden tiltakozása ellenére az alapító, maga Lőrincz György is sorra került, hiszen május 2-án betöltötte a hetvenet.

Érdemkereszt kitüntettje – beszédet mond Sütő András
székelyudvarhelyi szobrának avatásán (2013. június)
– Simó Márton felvétele
.jpg)
töltötte – a kisemberek, a Kükküllőmenti hátság és a Sóvidék
kisvilágai múltjának és jelenének kiváló ismerője
Az Élő Székelyföld mindkét jeles prózaíróval közölt interjút ebben az éveben. A kapcsolódó írások ITT és ITT olvashatók.
A Hídverő-díjas – amely egy emléklapot és gyűrűt foglal magába – idén dr. Csapody Miklós (1955) irodalomtörténész, író, újságíró, 1990 és 2010 között szolgáló országgyűlési képviselő kapja.

írt monográfiát,kutatta a két világháború közötti
erdélyi magyar irodalom kevésbé ismert területeit,
foglalkoztatta Bánffy Miklós 1943-as bukaresti
missziója, amelynek célja a háborúból való kiugrás
és a különbéke megkötése lett volna
– a portré az ATV farchívumából való
A program ingyenes és nyitott a nagyközönség számára is.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
Olvassa el Nagyálmos Ildikó beszámolóját!
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport