ÁGAK – két Szervátiusz a Műcsarnokban

A tárlat a két szobrászművész – apa és fia – életművének retrospektív igényű bemutatása. A Műcsarnok reprezentatív szoborcsarnokában, valamint jobbról és balról kapcsolódó termeiben közel százharminc alkotáson keresztül ismerheti meg a közönség a Kolozsvárott született Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor életművét. Az 1983-ban elhunyt Szervátiusz Jenő művészetének fókuszában a szülőföld és a magyar kultúra szeretete állt. Kivételes küldetéstudatát és a magyar nép sorsa iránt érzett elköteleződését fia, Tibor is magáénak vallja.
A kiállításra közel 80 mű érkezik Szervátiusz Tibor műterméből, köztük a hatalmas andezit Ady-fej, vagy a bronz Szabó Dezső-fej. Együtt lesz látható több Petőfi Sándort ábrázoló műve, így a műteremből érkezők mellett a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Ispánkút. A Nemzeti Galéria gömbkő Móricz feje és párdarabja a homokkőből készült Napisten lánya is szerepel majd a tárlaton. A nagyméretű főművek látványát egészítik ki a kisebb, intimebb faragások és öntvények, valamint a slide-show segítségével bemutatni tervezett köztéri művek.

A mostani kiállítás ilyen értelemben minden korábbinál komplexebbnek ígérkezik. Egyrészt kitekintést ad Szervátiusz Tibor legutóbbi alkotásaira, másrészt a Kolozsváron és budapesti közgyűjteményekben lévő művek most lesznek először együtt láthatók.
.jpg)
Forrás: Erdélyi Művészet, www.mucsarnok.hu
Élő Székelyföld Munkacsoport