1956 Erdélyben – és ami utána következett

Dávid Gyula (1928) irodalomtörténész 1956-ban a Bolyai Egyetem tanársegédje volt, akit fiatal értelmiségiként igencsak megérintettek az 1956-os események.
A Magyarországon zajló folyamatok – már 1956 nyarán – éreztették hatásukat Kolozsváron is. A reformok, a változtatás vágyát már itt is megfogalmazták néhányan.
“Ezekbe a programokba, amiket különböző helyeken kidolgoztak, különböző egyetemeken és fakultásokon, bekerültek a diákságnak olyan kívánságai, elvárásai, követelései is, amelyek már az egyetemi rendszernek a megreformálására, megváltoztatására vonatkoztak, sőt, az általános politikai helyzettel is kapcsolatban voltak” – mondotta az idős irodalomtörténész egy megemlékezésen, amelyet a 60. évforduló kapcsán tartottak.

az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából Szabadság-szobor Emlékérmet
vehetett át az RMDSZ elnökétől –
Fotó: Banga Előd Ernő/ www.maszol.ro
A jeles irodalomtörténész és könyvkiadó több kötetben emlékezett meg az életét annyira meghatározó 1956-hoz köthető eseményekről.
Erdélyben a hat évtizeddel ezelőtti forradalom és szabadságharc krónikásaként, élő lelkiismeretként és az emlékezet szolgálatos ébrentartójaként ismerjük Dávid Gyulát.

Dávid Gyula:
1956 Erdélyben és ami utána következett.
Nap Kiadó, Budapest, 2016.
288 old., keménytáblás, cérnafűzött.
Ajánlott ára: 3500 HUF/11 EUR/50 RON
Két helyszínen mutatják be Dávid Gyula könyvét a hatvan évvel ezelőtti eseményekről. Kolozsváron a Minerva Házban, november 9-én, szerdán 16.30-tól, illetve Marosvásárhelyen, november 10-én, csütörtökön 15.30 órától, a Bernády Házban. A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Pécsi Györgyi irodalomtörténész. Az est háziasszonya Sebestyén Ilona.
A két program az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatta.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport