Méltó emléket állítani Kacsó Andrásnak

Székelyudvarhely Önkormányzatának szociális, egyházügyi, egészségügyi, kulturális, ifjúsági és sporttevékenységekért felelős szakbizottsága megvizsgálta Sinka Arnold önkormányzati képviselő azon beadványát, hogy az Udvarhelyi Néptáncműhely felvegye Kacsó András egykori táncoktató és művészeti szakirányító nevét.
A bizottság ülésén az önkormányzati képviselők mellett, jelen volt az intézmény vezetője, az ötletgazda, valamint három olyan személy is, akik egykori táncosként támogatták a névváltoztatást.
Éppen ezért javasolják, hogy a kezdeményezők hozzanak létre egy a Kacsó András nevét viselő civil szervezetet, amely Kacsó András életművéhez méltó rendezvényeket szervezzen, vagy akár állítson emléket a Művelődési Házban, nem utolsó sorban rendezvényt vagy táncos díjat, netán egy utcát nevezzen el róla.
A felsoroltak alapján a szakbizottság elfogadta a szakmai érveket és az intézmény vezetésének álláspontját, ezért nem tartja indokoltnak az intézmény nevének megváltoztatását.