Gyűjtés a kommandói iskola javára

Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány munkatársai megkeresték Opra-Béni Béla iskolaigazgatót, aki elmondta, hogy a megsemmisült épületrészben volt az iskola könyvtára, számítástechnika terme, tanári szobája és az iskola archívuma is, így építőanyagokra és felszerelésekre is szükségük lesz.
Az Alapítvány kuratóriuma úgy határozott, hogy az atyhai templomhoz hasonlóan, a kommandói iskola számára is gyűjtést szervez, és kapcsolatban maradva az igazgató úrral, a teljes befolyt összegből az általa megjelölt szükséges anyagokat és felszereléseket fogja megvásárolni.
Aki segíteni szeretne a nehéz helyzetbe került háromszéki községnek, online adományozással, banki utalással, vagy PayPal utalással teheti meg.
Kérik, írják be a közleménybe, hogy “Kommandó”!
Az Alapítvány segít az építkezésben. A befolyt összeget teljes egészében az újjáépítéshez szükséges építőanyagokra fordítják.
Mivel az építkezést az időjárás miatt csak tavasszal lehet elkezdeni, március végéig gyűjtik az adományokat. Január 10-ig már 407.500 Ft gyűlt össze!
Ha támogatni kívánja a templomépítést, kérjük, hogy átutaláskor a közleménybe írják be, az “Atyha” szót!
10700488-66317874-51100005
Élő Székelyföld Munkacsoport