DZSEMBORI LENNE AZ 52. NEMZETKÖZI EUKARISZTIKUS KONGRESSZUS?

Cserkész világtábor, dzsembori. Így jellemzi a magyar baloldal médiája az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszust. Gúnyolódott egyet rajta, mert bele akar kötni Istenbe. Persze mégse Istenbe, mert őt nem ismeri, nem is érdekli. Csak zavarja a politikai kereszténység, zavarja őt Orbán Viktor, meg Ferenc pápa, aki a szlovákokhoz menet tesz egy kanyart Pestre. Zavarja a kiutalt 30 milliárdos támogatás, melyet a szervezők kaptak.
Közben lelkendezik – az erdélyi média is –, hogy 17 ezren buliztak a vásárhelyi várban. Több ezren Csíkszentsimonban és Kolozsváron rázták magukat, mert kell a cirkusz és a kenyér. Fogy a drog és a sör, főleg így kovid után és alatt… Másképp nem tudjuk elviselni a feszültséget…
Arról meg hallgat a média, hogy ez az egyhetes rendezvénysorozat a nemzet hitvallása, a magyarok „Úrfelmutatása”.

Milyen más érzés egy ilyen liturgián részt venni. Nem tehető vele egy kalap alá sem egy olimpiai megnyitó, sem egy gépzenés, dübörgő fesztivál. Emlékszem, amikor a taizéi közösség nyári találkozóján részt vettem, még a 90-es évek elején, az fogott meg, hogy a protestáns testvérek hitkülönbségének dacára, minden nap többórás csendes imát tartottunk, több ezren az Oltáriszentség előtt. Ekkor születtek az azóta is világhírű taizéi énekek, melyek minden ember lelkét befelé fordulásra, imádásra késztetik.
„Ha ti nem szólaltok meg, a kövek szólalnak meg.” „Amit suttogva mondotok, háztetőkről hirdetik.” „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet.” „Ha nem eszitek az emberfia testét, nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Én vagyok az élet kenyere.” – mondja a mi Urunk. (Lk 19; Mt 28, 19; Lk 10; Jn 6, 48-50)
Az első keresztények is ezt tették, néha félve, titokban, máskor kinn, szemben a világgal, vállalva a vértanúságot. Ezt teszi mai magyar egyházunk is. Elvinni Krisztust a másik embernek. Jere, testvér, megmutatom, hol lakik az Úr! Gyere, nézd meg, időzz el nála, vedd észre, hogy itt van, veled van. Sőt az Eukarisztiában eggyé válik veled.
