CSALÁDMODELL ÉS GYERMEKVÁLLALÁS A MAGYAR NÉPMESÉKBEN

Bejárva a Kárpát-medencét, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület szervezésében érkező Hadnagy Jolán óvónő az Al-Duna székely magyar közösségeiben, Székelykevén, Kevevárán és Hertelendyfalván is megtartotta a Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben című tematikus előadását.
Az előadássorozat a Székelyföldön folytatódik. Hadnagy Jolán hétfőn, 2019. április 15-én, Korondon találkozik az érdeklődőkkel.
„Mese kell nekünk! Szépségét zuhogtató, végtelenbe áradó, csodálatos mese, ahol rajongó, hősi magyar lelkünk nagy világosságú tüzek mellett táborozhatik” – idézett az előadó felvezetőképp Tamási Áron Benedek Elekhez írt leveléből. Majd jöttek sorra a posztulátumok, illetve a lényeg meghatározása. Mondván: a magyar népmese nem azt közvetíti, hogy minden rendben van, hanem abban erősít meg, hogy minden rendbe hozható, de ehhez utakat kell bejárni. Ilyen utak, példák, kódok vannak a világ egyik, számszerűségében legnagyobb mesekincsében. A kis és nagy család (köz-ős-ség, nemzet) áldás, melyet megszerezni és megtartani kihívás, feladat. Személyes találkozásunkra és tematikus beszélgetésünkre Pancsova külvárosában került sor. A helyi, ugyancsak Tamási Áron nevét viselő székely magyar művelődési egyesületben.

Hadnagy Joli – Kisnagymama, családanya, óvonő és közösségszervező