„A nemzet színháza mindenkié”

Erdélyi turnét szervez a budapesti Nemzeti Színház társulata. Március második felében, az író 120. születésnapjára emlékezvén Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával látogatja meg a székelyföldi teátrumokat a legrangosabb magyarországi színházi intézmény. Ezt az előadást 2013 szeptemberében mutatták be, ez a mű volt az akkor kinevezett Vidnyánszky Attila által vezetett theátrum nyitóelőadása.
Azóta több mint félszázszor került színre a Nemzetiben és számos magyar városban egyaránt. A premier óta bejárta a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit, volt Erdélyben és a Partiumban (Szatmárnémeti, Székelykeresztúr, Nagyvárad, Arad), Kárpátalján (Ungvár, Munkács, Beregszász), Felvidéken (Révkomárom, Királyhelmec), a Vajdaságban (Zenta) és Szlovéniában (Lendva).
A korhatár nélküli előadás időtartama: 2 óra 40 perc, két szünettel.
Jegyek elővételben – némi szerencsével – telán még válthatók a www.biletmaster.ro honlapon.
Forrás: MTI, Népújság